http://egikegyelmekzapora.blogger.hu/
2019
2019. 01. 26, Szombat
Az Úr megmutatta, hogy a magyar engesztelés közben imáink tömjénfüstként szállnak fel az égbe. Isten a kegyelmeket oly módon árasztja szét hazánkban és a világban, miként a szél fújja mindenhova a virág porait. Láttam, hogy akik az Eucharisztia előtt engesztelnek azok esetében a kegyelmek megsokszorozódnak, mert az engesztelő imák egyesülnek Krisztus engesztelő áldozatával.
Jézus: „A magyar nép még mindig nem tért meg egészen. Az engeszteléssel olyan kegyelmeket esdhettek ki Tőlem, amely egy ország jövőjét is meghatározhatja. Milyen nagy örömöt jelent Nekem, amikor a szentségimádás során az Eucharisztia előtt imádkoztok! Vágyódom arra, hogy egészen az oltár asztalára helyezzenek Engem a szentségimádás alatt, hogy még jobban érezhessétek a közelségemet. A tabernákulum zárt ajtajai miatt sokak figyelme elterelődik Rólam. Ha lehetséges, akkor legalább a tabernákulum ajtaját nyissátok ki. Azt akarom, hogy a tekintetek Felém irányuljanak. A tabernákulum olyan számomra, mint a börtön, ahol elzárnak Engem tőletek. Ahol csak lehet kérjétek meg a papokat arra, hogy a szentségimádások során gyakrabban nyissák ki a tabernákulum ajtaját. Minél jobban elrejtenek Engem, annál jobban megfeledkeznek az Irántam való tiszteletről és hódolatról. Egyre kevesebben vannak azok, akik még tudják, hogy kihez térnek be a templomba és ki előtt hajtanak térdet.Merjetek közeledni Hozzám, hiszen Én szelíd vagyok és alázatos szívű. Térjetek vissza a valódi hódolat gyakorlataihoz, amelyek egyre jobban elvesznek! A világi dolgok lassan beáramlottak a templomokba, de Én még mindig ugyanaz vagyok, mert Bennem nincs változás. Ahol engednek a változtatásoknak, ott csorbul a Felém való tisztelet. Imádkozzatok, hogy az emberek szíve vissza találjon Hozzám, a szeretet királyához.”
Hallottam később, ahogyan Jézus ezt mondja a magyar papok felé:
„Natália nővér idején azt kértem a papoktól, hogy osszák szét vagyonukat a szegények között vagy mások fogják elvenni tőlük, ami a halálukat is jelentette a háború idején. Most ismét felhívom a világi papokat és a szerzetespapokat arra, hogy mondjanak le a vagyonukról és idézzék fel magukban ígéretüket vagy hármas fogadalmukat, melyet az Én jelenlétemben tettek le. Ha nem mondanak le a vagyonról, akkor nemcsak az életük vész el, hanem a lelkük is. Felszentelt fiaimat felszólítom a cölibátus fontosságára, ami elengedhetetlen az Én követésemhez. Én cölibátusban éltem a földön, és ezt a példát kérem minden római katolikus paptól (kivéve a görög katolikus papokat). A Sátánnak célja a cölibátus felfüggesztése, amely jelzi a pap küldetését. Amint a cölibátust feloldják, onnantól kezdve elszakad az a szent kötelék, amely köztem és a papok között létre jött az ígéret vagy fogadalmak letételével. E szent kötelék olyan kapocs a papok számára, amely a nehéz időszakban a kegyelmek forrását jelenti. Lesznek papok, akik továbbra is hűek maradnak Hozzám, ám nagy szenvedéseken kell majd keresztül menniük, hogy állhatatosak maradhassanak.”
(Hármas fogadalmat csak a szerzetespapok tesznek, a világi papok csak a cölibátusra tesznek ígéretet.)
2019. 01. 18, Péntek
Láttam a világon élő kutatókat, orvosokat és mindazokat, akik a tudománynak élnek. Láttam olyan orvosokat, akik a tudomány mellett mégis hisznek Istenben és törekszenek a hivatásukba beleépíteni keresztény hitüket rejtett vagy nyílt módon. Amikor ezek az emberek Istenhez imádkoznak és tőle kérnek segítséget akár egy tudományos felfedezés vagy műtét során, akkor a Mennyei Atya lehajol hozzájuk és világosságot ad nekik abban, hogy mi a megoldás. Vannak, akik Istent kizárják az életükből és mégis felfedeznek valamit. De nem biztos, hogy a legtöbb felfedezés az emberek javát szolgálja.
Jézus: „A Sátán rávezette a tudósokat arra, hogy Istent kizárják a tudományból. Ezt olyan érvekkel támasztják alá, amelyek önmagukban tévesek. A gonoszság ezzel tudott igazán teret nyerni magának. De Én a rosszból is a legjobbat alakítom ki. A sok kutatás mellett létrejönnek olyan felfedezések is, amelyek az emberek javát szolgálják. Ám amint egy ilyen eredmény nyilvánosságra kerül ott terem a gonosz, aki el akarja hallgattatni az igazságot és a megoldást, mely sokak javára válhatna. Mindazok a kutatók és orvosok, akik Engem belevonnak a hivatásukba, tapasztalni fogják munkájuk során a csodákat és ugyanakkor az üldöztetést is, ami akár az életükbe is kerülhet.”
2019. 01. 10, Csütörtök
Láttam, hogy az égből olyan égi tűz hatolt le a földre, melynek hatására a földön élő minden ember a szenvedő Jézus színe elé került, aki a kereszten függött. Láttam, hogy az Üdvözítő sebei megnyíltak (testének minden területén) és abban a pillanatban az emberek szembesültek a saját bűneikkel. Sokan belehaltak, mások pedig összeroskadtak. Az egész világ az életben maradt emberek sírásától zengett. Olyan volt, mintha minden gyászba borult volna. Ez a gyász elsősorban az emberek saját lelkiállapotát fogja érinteni. Láttam olyan keresztényeket, akik a szembesülés előtt azt gondolták magukról, hogy jó úton járnak. Őket Isten megszégyenítette a bűneik leleplezésével. Láttam, hogy az Egyház tűzben lángol. Ez a tűz a Szentlélek tüze volt, ami a tisztításra irányult. Nagyon nehéz szavakkal leírni, amit láttam. Olyan volt, mintha az élő emberek átélték volna néhány percig a tisztítótüzet a földön úgy, ahogyan a tisztítótűzben szenvedő lelkek odaát. Láttam, hogy a Mennyei Atya leeresztett igazságos kardját visszaveszi a földről, és akkor megszűnt a lelkek szembesülése önmagukkal. Ezen a napon Isten irgalma és igazságossága egyszerre lesz tapasztalható.
Jézus: „Amit láttál, azt jól tartsd az emlékezetedben, mert a Nagy Figyelmeztetés alatt ez fog történni az emberiséggel. Az emberek látni fogják, hogy bűneikkel milyen sebeket okoztak Nekem. Ám minden sebem közül a legnagyobb fájdalmam a Szívsebemben rejlik. Egyházam minden tagja meg fogja tapasztalni Szívem fájdalmát. Sokan lesznek, akik azt fogják mondani Nekem, hogy jobb lett volna nekik, ha meg sem születtek volna. Akik Egyházamon kívül vannak, másképpen lesznek számonkérve,kivéve azokat, akik Egyházamból önként kiszakadtak. A katolikusok felelőssége nagyobb, mint a világi embereké, akik nem ismernek Engem és a valódi tanításaimat. Bizony mondom, hogy a Nagy Figyelmeztetés alatt nemcsak irgalmamat fogják megtapasztalni, hanem az igazságosságomat is. Aki irgalmamat kéri már az élete folyamán és őszinte bűnbánatot gyakorol, azzal Én irgalmas leszek. Aki nem kér az Én irgalmamból, az az Én igazságosságommal fog szembesülni. Az emberek át fogják élni a tisztítótüzet nemcsak a lelkükben, hanem a testükben is. Sokan azt fogják érezni, hogy ezen a napon eljön a vég –legalábbis a saját életük számára. Akik túlélik, tudni fogják, hogy az Én kegyelmemnek és irgalmamnak köszönhetik. Akik meghalnak, azok azért halnak meg, mert súlyos és halálos bűn terheli a lelküket és nem akarják megbánni a bűneiket. Lesznek olyan emberek, akik a Nagy Figyelmeztetés után a bűnben megátalkodnak. A Sátán ugyanis még nagyobb erővel fogja a lelkeket magához csábítani, hogy pillanatnyi vereségét visszalendítse a saját győzelmére. Az emberek ismét ki fognak esni a kegyelem állapotából és a bűn útjára lépnek.”
Megkérdeztem Jézustól, hogyha ez fog történni, akkor mi értelme van a Nagy Figyelmeztetésnek, hiszen sokan ismét a bűnt fogják választani?
Ő így válaszolt: „A Nagy Figyelmeztetés a tisztulás és az aratás része lesz, amely lerövidíti a Sátán idejét. Mindazok, akik túlélik és mégis a bűnt választják már nem mondhatják többé Felém, hogy nem tudják mit cselekszenek. Attól a naptól kezdve senki nem kérdőjelezheti meg Atyám létezését, aki mindenható. A Sátán azonban a jó magok mellé konkolyokat fog vetni, nehogy a jó felül kerekedjen a rossz fölött. Az emberek szabad akaratuk alapján dönthetnek majd Isten mellett vagy Isten ellen.”
2019. 01. 06, Vasárnap
Az Úr egy olyan szűk ösvényhez vezetett, amely ragyogó kövekkel volt kidíszítve. Ahogyan Őt követtem az úton láttam, hogy az út két oldalán olyan emberek közelednek felénk, akiket a társadalom megvet vagy egyszerűen nem foglalkoznak velük: súlyos betegségben szenvedő emberek, testi és értelmi fogyatékosok, árvák, öngyilkosságra hajlamosak, abortált magzatok, szegények, özvegyek, idősek, szenvedélybetegek. Ezek az emberek Krisztusra tekintettek egy kegyelem által és Benne találták minden vígaszukat. Az ösvény végül a Mennyország kapuihoz vezetett minket, és láttam, hogy ezek az emberek úgy lépnek be Isten országába, hogy közben egy pillanat alatt egészségessé váltak. Olyan volt, mintha a szenvedés minden jele hirtelen eltűnt volna, amiben nekik részük volt. Jézus azt mondta:
„Ezek az emberek megtapasztalták a szenvedés minden formáját. Haláluk pillanatában felismerték, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem ajándék. Mindent felajánlottak Nekem és Én az üdvösséggel ajándékoztam meg őket. Láthattad kislányom, hogy a hegyi beszédemben elhangzott boldogságok hogyan teljesednek be. A Velem egyesített szenvedés nagy érdemszerzési lehetőséget ad sokak számára. A Mennyben nincsen betegség és szenvedés. Ott mindenki egészséges és fiatal, mert a lélek örökké él. Az utolsó ítélet napján a test is fel fog támadni és mindenki abban fog részesülni, amilyen életet élt a földön. Bizony mondom neked, hogy a Nagy Figyelmeztetés, a különítélet és az egyetemes ítélet során a mérce nemcsak a tízparancsolat lesz, hanem az irgalmasság testi-lelki cselekedetei is. Számtalan gyermekem megfeledkezik e cselekedetek gyakorlásáról pedig a szeretet lényege ezekben nyilvánul meg igazán. Amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, azt Velem teszitek! Mindig legyetek a legkisebbek társaitok között. Ne titeket szolgáljanak, hanem ti szolgáljatok másoknak! Aki nem szolgál, az a Sátánt követi, aki megtagadta Atyám szolgálatát. Az alázatos lélek kész szolgálni, de nem ostoba módon, hanem józan értelemmel.”
2019. 01. 01, Kedd
Láttam a Szűzanyát, ahogyan minden szülő és gyermek mellett jelen van a világban. Ő szüntelen imádkozik a szülőkért, még akkor is, ha a szülők nem vallásosak és nem imádkoznak. A Szűzanya minden gyermeket vezet és nem engedi el a kezüket annak ellenére sem, ha ők nem az Isten felé haladnak. Mennyei Édesanyám így szólt:
„Gyermekem, Isten azt akarta, hogy ne csak az Ő szeretett Fia édesanyja legyek, hanem az Egyház és az emberiség édesanyja is. Én minden gyermek életét Szeplőtelen Szívemen viselem és imádkozom a szülőkért, hogy gyermekeiket Isten tetszése szerint neveljék. Én nem teszek különbséget vallásos és bűnös gyermekeim között. Mindenkit egyenlőképpen szeretek és mint édesanya segíteni akarok nektek az Istenhez vezető úton. Vannak emberek, akik csak a haláluk után ismernek fel engem, mint édesanyjukat. A tisztítótűzben szenvedő lelkek már tudják, hogy létem számukra Isten legnagyobb ajándéka. Az abortált magzatok megvigasztalódnak karjaimban, mert édesanyai szeretetemmel pótolom földi édesanyjuk szeretetét. Szeretett Fiam minden ember édesanyjává tett engem, és reám bízott titeket, mint gyermekeimet a vallástól és bűntől függetlenül is. A szülők által nekem felajánlott gyermekek különleges kegyelemben részesülnek, amit az életük folyamán már tapasztalni fognak. A felajánlással a gyermekek élete rám lesz bízva. Az ilyen felajánlás nagy örömöt jelent számomra, mert a gyermek élete fölött nem kaphat hatalmat a Sátán. Akik felnőttként önként kezeimbe helyezik az életüket, azok fölött a Gonosz hatalma megtöretik. Gyermekem, nagy buzgósággal terjeszd az emberek felé a nekem való felajánlás nagy kegyelmeit, amit Isten azoknak készített, akik hozzám, mint édesanyjukhoz fordulnak.”
(A gyermekeket vagy önmagunkat felajánlhatjuk a Szűzanyának saját szavakkal vagy egy adott imával saját tetszés szerint. A gyermekek felajánlása oly értékes, hogy még a kisebb-nagyobb baleseteknél is tapasztalható Szűz Mária oltalma. Ezt saját életem alapján tanúsítom.)
2018. 07. 11, Szerda
Álmomban egy gyönyörű forrást láttam, melynek közepén olyan sziklák voltak, amelyek egymásra épültek. A sziklák magassága közel volt az éghez és a Nap fénye rásugárzott. Észrevettem, hogy a sziklák aljánál ferences szerzetesek ezüst szobor formájukban beépültek a sziklákba úgy, mintha valami megtartó erőt jelentenének. A szobrok váratlanul megelevenedtek és hallottam, ahogyan az Úrnak énekelnek. Az ég és a föld ettől a mennyei zenétől zengett (közben a világ zaja elnémult), amely természetfeletti örömmel töltötte el a szívemet. A mennyei zene dallama hasonlított a gregorián énekekre (latin szavak). A sziklák közepénél láttam Assisi Szent Ferencet, akit Isten fénye vette körül és a távolból egy áldást küldött felém. A mennyei énekek tovább fokozódtak és hallottam, ahogyan az alleluját éneklik, melybe magam is bekapcsolódtam. A sziklák fölött Jézus Krisztus megdicsőült állapotában megjelent és a Nap minden fénysugara rávetődött. Amikor Őt megláttam, akkor boldogságom tovább növekedett, amely szavakkal le nem írható.
Jézus: Gyermekeim, az egymásra épülő sziklák az Én egyházamat jelenti, amely örökké fönnmarad. Bizony mondom nektek, hogy bár egyházam nagy próbatétel alatt áll a Sátán és angyalai nem fogják tudni megsemmisíteni bármennyire törekszenek is rá. Egyházam tagjainak Hozzám hasonlóan részt kell vennie a szenvedésben és az üldöztetésben, de ugyanakkor tapasztalni fogja a feltámadás nagy örömét is a nagy megtisztulás után. Assisi Szent Ferencen keresztül megújítottam egyházamat, amely az ő korában eltávolodott az evangéliumtól. A ferences rend komoly megtartó erőt jelent egyházam számára a múltban, a jelenben és a jövőben. Tanuljatok Szent Ferenc lelkületéből, aki felismerte szeretetem mélységét és mindig követte az Én példámat! Gyermekeim, mindig kapaszkodjatok bele az Én egyházamba és tegyétek félre minden előítéleteteket pásztoraimról. Egyedül a bűnt ítéljétek el, de magát a bűnöst karoljátok fel, ahogyan Én irgalmamban újra és újra felkarollak titeket. Én most is megdicsőülten (testben-lélekben) vagyok jelen Atyám jobbján, és mint az Egyház feje sosem fogom magára hagyni nyájamat.
2018. 07. 08, Vasárnap
A szentmise zsoltára alatt az Úr szomorú hangon így szólt:
“Ma az Én prófétáimat üldözik és el akarják némítani őket. Arról ismeritek fel prófétáimat -akiket Én küldök-, hogy csak azokat üldözik, akik valóban az Én igazságomról tesznek tanúságot. Bizony mondom nektek, hogy senki sem próféta a saját hazájában.”
2018. 07. 07, Szombat
Láttam, hogy az Európai Unió mögött egy hatalmas tűzvörös sárkány áll, melynek hét feje és tíz szarva van. A sárkány tüzet okád folyamatosan Magyarország felé, mert keresztülhúzza terveit. A sárkány ezt ordította:
“A világ más kontinenseit elnyeltem, most Európa következik! Magyarország a vereségemet okozza, ezért kész vagyok mindent mozgósítani, hogy tönkre tegyem teljesen.”
Láttam, hogy az egyik csapás, amit a sárkány országunkra mér most a Budapest Pride (homoszexuálisok felvonulása 30 napon keresztül az ország nagyobb városaiban pl. Szeged, Győr, Debrecen, Miskolc, Pécs, Budapest). A Szűzanya betakarta palástjával ezeket a városokat, majd így szólt:
“Gyermekeim, a Sátán számára elviselhetetlen, hogy a ti kormányotok és egyházatok védi a házasság szentségét (férfi és nő között) és a családokat. Az elmúlt évszázadokban, évtizedekben a gonosz sikeresen elérte, hogy a családokat szétrombolja, melynek következményei: a válások, vadházasságok, az abortuszok, az azonos nemek iránti vágyak, a prostitúció, a gender elmélet. Jelenlegi korotok ugyanazokat a súlyos bűnöket éli, mint Szodoma és Gomora városainak lakói, akiket Isten kénköves és tüzes esővel pusztított el. Lóthoz hasonlóan hallgassatok Isten szavára, és fordítsatok hátat e súlyos bűnöknek! Soha se legyetek kíváncsiak Isten szent haragjára, mint Lót felesége, aki végül sóbálvánnyá változott! Gyermekeim, imádkozzatok, hogy a magyar nép ellenálljon a proganda kísértésével szemben, mely a bűn szabad gyakorlására akarja ösztönözni az embereket. A család lényege nemcsak a rokoni kötelék, hanem az oltalom és a biztonság is. Akik család nélkül akarnak élni, azok előbb-utóbb szembesülni fognak a reménytelenséggel és a magánnyal. Én, a ti édesanyátok bíztatlak titeket arra, hogy ne féljetek a házasság szentségétől és a családalapítástól, hiszen Istennek gondja van mindenkire és mindenre. Palástommal betakartam országotok nagyobb városait, mert meghallgattam imáitokat. Imádkozzatok kitartóan, és kérjétek Fiamtól a kegyelmet, hogy az emberek felismerjék Isten teremtésének lényegét és az élet értelmét!”
2018. 07. 06, Péntek
Reggel egy váratlan álomban részesültem. Az álomban egy templomba mentem, ahol olyan sok ember volt, hogy fel kellett menni a lépcsőkön egyenesen a karzatra, ahol a kántorok énekelni szoktak. A lépcsőknél az emberek két oldalra álltak és a falhoz támaszkodtak, hogy előre mehessen egy személy, egy pap. Amikor a papra néztem, megrendültem, mert Regőczi István atya volt, aki egy hófehér papi ruhát viselt. Regőczi atya mindenkit szeretettel köszöntött, az arca örömöt, békét és mély bizalmat sugárzott. Kedvesen megsimogatta a vállunkat, hogy megerősítse bennünk az Isten iránti bizalmat, ráhagyatkozást. A karzaton egy kis oltár asztalt láttam, melyre rá volt helyezve a kehely és a paténa, amelyen az ostya a szentmise alatt pihen. A székek körbe vették az asztalt, én közvetlen az asztal mellett ültem, mert már csak ott találtam helyett magamnak. Láttam, hogy Regőczi atya odajön közénk, és szentmisét mutatott be nekünk. Az átváltoztatás pillanatánál mélyen és alázattal meghajolt az Eucharisztia előtt. A szentmise után lenéztem a karzatról, és a templom zsúfoltig tele volt az emberekkel. Számomra egyértelmű volt, hogy Regőczi atya a Mennyben él és boldog, mert Istent színről-színre látja. Kérjük bátran az ő közbenjárását!
20:00 óra, Úrangyala
Szűzanya megjelent közöttünk, megáldott minket és azt mondta:
“Ne féljetek, csak bízzatok Fiamban, aki az út, az igazság és az élet. Ő az igazsága által lefegyverzi a hazugság atyját, aki hamarosan el fog bukni, hiszen a hazugság látszatát csak egy ideig-óráig tudja fönntartani.”
2018. 07. 05, Csütörtök
Az Úr fehér lépcsők tetején állt és a Szentháromság hajléka felé nézett, mely oly hatalmas, mint a Nap és a belőle áradó fény természetfeletti. Láttam, hogy egyes lelkek olvastak, mások pedig írtak, miközben Isten világosságában jártak. Az Úr azt mondta róluk:
“Ők az egyházatyák, akik annak idején sokat elmélkedtek és írtak rólam. Az eretnékségekkel szemben mindig megvédték egyházamat. Szentlelkem vezette őket és segített nekik leírni az Én igazságomat. Ők bátran felszólaltak a bűn ellen, még az életük árán is. Ezek a lelkek megnyitották az értelmüket és szívüket, miközben a Szentírást olvasták. Én pedig megadtam számukra a szentségek és az imádságok által világosságom kegyelmét, hogy értelmezni tudják. A Szentírás az Én szerelmes szavam az emberiséghez. “
Sokat elmélkedtem egy Szentírási részleten (1Kir 22), és megkérdeztem Jézustól, hogy Ő hogyan látja ezt a mostani korra vonatkozóan:
“Bizony mondom nektek, hogy mindaz a történet, amelyet a Szentírásban olvastok sokszor megismétlődik a történelemben vagy adott élethelyzetben, mert az ember a bűnt bűnre halmozza a szeretetcselekedetei helyett.”
2018. 07. 01, Vasárnap
Ma mélyen megérintett engem az Úr szeretete és mély együttérzése az emberek iránt, melyről az evangéliumban olvasni lehet. Jézus megjelent előttem és engedte, hogy lábai elé boruljak és bűnbánatot gyakoroljak. Sokszor azt érzem a szívemben, hogy nem érdemlem meg az Ő szeretetét, amely tökéletes. Ő erre azt felelte:
“Hogy ki érdemes a szeretetemre, engedd, hogy Én döntsem el. Neked csak egy feladatod van, hogy minden áldott nap az Én kedvemben járj.” Uram, hogyan tudok a kedvedre lenni? “Gyakorold az erényeket, melyek közül a legkiemelkedőbb a szeretet. Csak azt várom tőled, hogy naponta lásd el az állapotbeli kötelességedet, imádkozz és élj a szentségek lehetőségével. Légy természetes keresztény, aki nem keresi a feltűnést! A természetes keresztény egyszerűségre, alázatra és tisztaságra törekszik. Csak egyedül Istenben bízik, mint szeretett édesanyám, aki sosem kérdőjelezte meg Istentől a nehézségek okát.”
Tüntetések
Mária Magdolna
2018. 05. 08, Kedd
Az Úr megmutatta nekem lélekben, hogy az ellenzéki tüntetések mögött hogyan munkálkodnak a bukott angyalok. A tüntetők háta mögött ördögök állnak, akik kezükkel megérintették az emberek szívét, amely elsötétedett a gyűlölet és a harag mérgétől. A tüntetés vezetői és szervezői mellett olyan démonok vannak, akik a pokol hierarchiájában igen magas helyet foglalnak el. Jézus azt mondta:
„Gyermekeim, ezek az emberek, akik igen erős démoni befolyás alatt állnak meg akarják buktatni jelenlegi kormányotokat. Ez az Európai Unióra is vonatkozik, melynek képviselői (legtöbb) nem tudják elviselni vereségüket, hiszen Magyarországot nem tudták térdre kényszeríteni. Jelenleg kevés ország mer szembeszállni az Európai Unió akaratával. Magyarország ezen országok fölött áll, mert az a küldetése, hogy utat mutasson az igazság oldalára állva és bátorságra ösztönözze mindazokat, akik bizonytalanok és nem elég határozottak a döntéseikben. Az imáitok hatására hamarosan ezek a tüntetések megszűnnek úgy, hogy a tömegek lassan szétoszlanak. Ennek egyik fő oka az, hogy a tüntetések finanszírozói meggondolják magukat, mert látják, hogy a tüntetésekkel nem érik el az általuk kitűzött célokat. Mindez arra serkenti őket, hogy újabb tervekkel álljanak elő, amelyeket különböző módszerekkel fognak megvalósítani. Az Országház védelem alatt áll, melyet a Szent Korona jelenlétének köszönhettek. Ez a védelem jelképezi Magyarország oltalmát is az ellenséges erőkkel szemben. Bizony mondom nektek, hogy ha kitartóan imádkoztok, akkor megvédem országotokat a polgárháborútól, mely más országokat sújtani fog. Egyes országok parlamentjeit romba fogják dönteni (pl. Franciaország, Németország), mert a népek nem fogják sokáig tűrni képviselőik hozzáállását, akik szemben állnak saját hazájukkal. Megengedem, hogy mindez megtörténjen, hiszen a legtöbb európai ország megtagadja Atyám szent törvényeit, amely örökkön-örökké fennáll. Imádkozzatok, mert elkezdődött Európában a keresztényüldözés! A templomokat lassan megfosztják a keresztektől és mindattól, ami az Én áldozatomra emlékeztet. Ám az ellenség tudja, hogy a keresztény hívektől is meg kell fosztani a templomokat, ami már a hitehagyással elkezdődött. Európában még vannak olyan hívő emberek, akik napi áldozók és gyakran gyónnak. Ők nagy veszélyben vannak, mert példát és reményt adnak másoknak a megpróbáltatások alatt. Gyermekeim, az események folyamatban vannak, amik pillanatról pillanatra változhatnak. Magyarország sokak számára erőt és reményt fog adni, hiszen a magyar nép szeretett édesanyámhoz tartozik, aki az Egyház édesanyja is.”
III. Világháború
Mária Magdolna
2018. 05. 04, Péntek
Az üdvözült lelkek kezében rózsafüzért láttam, ami fénylett az imádság közben. Láttam, hogy a Szűzanya kilépett a Szentháromság hajlékából (egyedül csak ő mehet be a hajlékba), akinek kezében egy tekercs volt. Édesanyám az angyalok kíséretében sétált lefelé a lépcsőkön, majd megállt előttem és így szólt az emberiséghez:
„Gyermekeim, áldjátok az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, akik végtelen szeretetükben azt akarják, hogy minél többen üdvözüljenek. A világ nagy hatalmai (pl. Amerika, Kína, Korea) ki akarják robbantani a III. Világháborút, amely az egész világot érinteni fogja. A Szentháromság még ad egy kis haladékot, hogy minél többen megtérhessenek. Egyedül az imádság ereje képes arra, hogy ezt az eseményt eltolja az időben. A háború alatt nemcsak a rosszak fognak meghalni, hanem a jók is. Gyermekeim, ezeknek az országoknak a vezetői nem fognak törődni azzal, hogy a háborúnak mennyi áldozata lesz. Egyedül a hatalom fogja érdekelni őket, vagyis a Mammon, aki a pokolban közvetlen a Sátán mellett áll. Gyermekeim, a Mammon imádása a lelkek vesztét okozza. A pénz nem több egy eszköznél, amely az élet fenntartásához szükséges. Mindazok, akik a pénzt többre becsülik a szeretetnél már a Sátán kezében vannak. Sose feledjétek el, hogy Isten nagyra értékeli azokat az embereket, akik erkölcsösen és becsületesen élik az életüket. Ma a világ azt diktálja számotokra, hogy az erkölcsös életnek nincs értelme. Fiam az erkölcsi élet példaképe, aki kereszthalála és feltámadása által megnyitotta számotokra a Menny kapuját. Mindez azt mutatja, hogy az erkölcsös életforma jó gyümölcsöt hoz, hiszen Isten törvényének betartására épül. Gyermekeim, édesanyai szívem sokszor szomorú, mert látom, hogy a bűn mit tesz az emberekkel. Mindaz, ami a világban történik nem más, mint a bűn következménye. Csakis Istenbe kapaszkodva találhatjátok meg lelketek nyugalmát és biztonságát. Imádkozzatok, hogy mindvégig hűek maradjatok Istenhez, mert csak azok üdvözülhetnek, akik mindvégig kitartanak.”
A Szűzanya elindult egy irányba kezében a tekerccsel. Utána futottam, mint a gyermek és megkérdeztem: „Hová mész édesanyám? Mit jelent kezedben a tekercs?” Édesanyám kedvesen felém fordult és azt felelte:
„Gyermekem, megyek és meglátogatom a katolikus egyházat, beleértve a magyar egyházat is. Most az a feladatom, hogy emlékeztessem a püspököket, papokat, szerzetesközösségeket arra az esküre, melyet Istennek mondtak hivatásuk kezdetén. Nemsokára eljön az a nap, amikor okosan kell mérlegelniük egy döntésben, amely az életüket meg fogja határozni. Ezen a napon szükséges lesz, hogy szemük előtt tartsák Péter és az apostolok válaszát: Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek (Apcsel 5, 29). A klérus mellett felszólítom a családokat arra, hogy maradjanak egységben. Most olyan időszak következik, amelynek során szükséges, hogy igazán összetartsanak minden nehézség ellenére és menedéket keressenek Fiam és az én édesanyai szívemben.”
Oroszország
Mária Magdolna
2018. 04. 13, Péntek
Korábban hallottam, hogy az orosz nép ismét Putyint választotta vezetőnek. Ekkor láttam, hogy a Szűzanya Szeplőtelen Szent Szívét megnyitotta Putyin és az egész orosz nép előtt. Jézus így szólt:
„Bizony mondom nektek, hogy a számtalan felajánlott ima és áldozat Oroszország javára vált, ugyanis az orosz nép közel áll a megtéréshez. Örüljetek, mert Putyin fiam ugyanolyan eszközöm, mint Orbán Viktor, a magyar kormány vezetője. Putyin megválasztása által kaptatok még egy kis haladékot az atomháború teljes kirobbanása előtt, melyre oly régóta készülnek. Sokan akarják a halálát, mert ő jelenleg el akarja kerülni a III. Világháborút, és törekszik a béke fenntartására. Ezt a kegyelmet édesanyám közbenjárásának is köszönhetitek, aki szüntelen imádkozik az emberiség megmentéséért. Imádkozzatok, hogy az orosz nép a szívét egészen édesanyámnak ajándékozza. Azt akarom, hogy Oroszország méltó eszközömmé váljék a világ megtisztításában éppúgy, mint Magyarország.”
Gyümölcsoltó Boldogasszony más napján
Mária Magdolna
2018. 04. 10, Kedd
Álmomban egy néhány hónapos kisgyermek jelent meg az otthonomban. Ez a gyermek fiú volt, és a semmiből jött elő. Megmagyarázhatatlan módon olyan szeretetet éreztem iránta, mintha már régóta ismertem volna. Néha előfordult, hogy elsírta magát és azt mondta szomorúan: „Édesanyám!” Én nem tudtam, hogy ki az édesanyja, ezért próbáltam megnyugtatni. Szeretettel gondoskodtam róla, lefektettem az ágyamba és el sem mozdultam mellőle. Boldoggá tett engem, hogy szerethettem őt és a gyermek viszontszeretett engem. Ez a boldogság természetfölötti volt. Később a gyermeket a bal karomba helyeztem és elvittem a templomba, ahol éppen a szentáldozás zajlott. A bejárati ajtóhoz közel álltam meg, és láttam, hogy a gyermek az oltár felé nézett egy pontra. Olyan volt, mintha extázisban lett volna, mert hosszú ideig nézett arra a pontra. Ekkor felismertem, hogy ez a gyermek más, mint a többi. Beálltam az áldozók közé, hogy magamhoz vehessem az Eucharisztiát és a gyermek a paptól áldást kaphasson. Amikor közeledtem az áldoztató paphoz, akkor váratlanul egy szempillantás alatt minden megváltozott. Az oltár asztalán hirtelen Úrvacsorát láttam, ahol a hívek kezet mostak és magukhoz vették a kenyeret és bort, ami nem volt már átváltoztatva. Miután ezt szemléltem azonnal visszafordultam, és az álom véget ért. Amikor felébredtem rögtön azokra a szentekre gondoltam, akik karjukban tartották a kis Jézust pl. Szent József, Szent Antal. A Szentlélek rávilágított arra, hogy ezek a szentek Jézust nem véletlenül a bal karjukban tartották, ugyanis a szív ott található. Mindez a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének más napján történt.