"VIRRASSZATOK ÉS IMÁDKOZZATOK!"

„Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. 44Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”

 

13. RÉSZ – Michel Rodrigue atya – A menedékek ideje

"Az Úr tollaival befed engem, szárnyai alatt menedékre találok."91.zsoltár

Az Úr különböző menedékeket készített el nektek mindenhol a világban, hogy úgy fogadhasson benneteket, mint ahogy Noé idejében tette.

Noé bárkát készített a családjának menedékképpen. Ő volt az, akit kinevettek az emberek. Ha mindenki menedéket készítene azok közül, akiket az Atya erre meghívott, az csodálatos lenne. De nagyon sokan elutasítják ezt. Most azokat a napokat éljük, amikor az áradás irányába sodródunk, annak az áradásnak az irányába, amit Ő maga enged szabadon.

Egy nap az Úr megmutatta nekem az internetet. Valamit nagyon erősen érzékeltem akkor. Azt mondta nekem: „Michael, az ördög azt gondolja, hogy rendelkezik egy hálóval, a világhálóval. Nem tudja, hogy mit jelent az igazi háló. ’’  és nevetett. Az Úrnak nagyon jó a humora. Néha hallom Őt nevetni. Azt mondta: ,,Most figyelj és lásd a Szentszellem hálóját.„ és megmutatta nekem a világ összes menedékét -egy térképet, ahol felfénylett a világosság, ahol az összes menedék megtalálható lesz. Lenyűgöző volt látni.

A menedék egy olyan hely is lehet, amit teljes egészében az Atyának szentelünk. Néhány ember részletes üzeneteket kapott hatalmas menedékek megépítésével kapcsolatban. A menedék egy otthon is lehet, akárhol is legyen, ha a benne élők szíve el van kötelezve az Atya iránti engedelmességre és hitre, megvallva Jézus nevét, a Mi Urunkat és Megváltónkat, nem csak a világ előtt szóval, hanem tetteken keresztül is.

A menedék mindenekelőtt te vagy. Még mielőtt menedékké válna, egy olyan személyről beszélünk, aki a Szentszellemmel lakik együtt a kegyelem állapotában. A menedék egy személlyel kezdődik, aki elkötelezi magát lélekben, testben, lényében, erkölcsében az Úr igéjének, az egyház tanításának és a tíz parancsolatnak. A tíz parancsolatot a Menyország útlevelének is nevezhetjük. Amikor elérsz a határhoz, be kell mutasd az útleveled. Biztosítalak róla, hogy mielőtt belépsz a Menyországba, meg kell mutatnod, mennyire voltál engedelmes az Úr tíz parancsolatához, mert az Ó-testamentumot Jézus nem rombolta le. Jézus betöltötte az Ó-szövetséget, ami azt jelenti, hogy nekünk is eleget kell tennünk az Ó-szövetségnek. Nem vagyunk mesterek. Csupán apostolok vagyunk.

A menedékek közt az első helyen áll Jézus Szentséges Szíve és a Szűz Anya tisztaságos szíve. Hogy Mária miért? Mária az egyetlen, aki testét adta Jézusnak, így nem választhatjuk el Jézus Szívét Mária szívétől.

Az összes menedék összeköttetésben lesz egymással.

Emberek lesznek kiválasztva hírvivőnek minden egyes menedékben. Ez az ajándék ki lesz jelentve minden egyes menedékben. Ők a Szentlélek által kapnak indíttatást arra, hogy elinduljanak és segítsenek, összekapcsolódva más menedékekkel, így az emberek tudni fogják mi minden történik. Ha épp szükséget szenvedsz, a hírnökök tudni fogják, mit tegyenek. Olyanok lesznek, mint Fülöp, az Apostolok Cselekedeteiben. Emlékszel rá, amikor Fülöp, az apostol, a Bibliában elment az eunukhoz és megkeresztelte, és ezek után közvetlen a Szentlélek elvezette Fülöpöt egy másik helyre? Ez pontosan ugyan ilyen lesz. Szóval nem lesz szükségünk telefonra és semmi ilyesmire. A kommunikáció a Szentszellemen keresztül folyik majd.

Isten megmutatta nekem, hogy amikor eljön az idő, az emberek a menedékekben nem szenvednek majd hiányt. Nem kell nélkülözzék az Eukarisztiát. Ott lesz velük a Szent Ostya, mert már felkészítette a papokat, hogy egyik helyről a másikra menjenek, csak úgy, mint ahogy Fülöpöt vezette, azért, hogy a Szent Ostya rendelkezésére álljon az övéinek. Pap is rendelkezésre fog állni minden egyes menedékben, és amikor a pap nem lesz éppen ott, akkor angyal fogja a Szentséget elvinni a közösségekbe. Emlékezz vissza, hogy pont ezt tette Portugáliában. A legtöbb ember tud Mária jelenéseiről Fatimában, de elfeledkeznek Portugália angyaláról. Ő vitte magával a Szent Eukarisztiát. Azt kérdezed, hogyan? Nagyon szeretnénk tudni. Az Atya Isten kérte meg az angyalt, hogy vigye el a közösségbe. Az angyal először elmegy egy Tabernákulumhoz, vesz egy ostyát, és aztán jön. Ez az, ahogy néhány látnok már megkapta az ostyát a nyelvére egy Szent Angyaltól. Az Egyház pedig pontosan tud erről.

Az angyalnak nincs hatalma megszentelni az Élet Kenyerét. Ez Krisztusnak és az Egyháznak a joga, azoké, akik elkötelezték magukat a papságra. Amikor az angyal Portugáliában cselekedett, meg akarta tanítani az ott lévő gyerekeket, hogyan kell imádkozni önátadásban és imádatban.

A hat és fél hét után nagyjából megérkezik a Figyelmeztetés, amikor az ördög befolyása visszatér, amikor is látni fogsz egy kis lángot magad előtt egy ponton, ha arra vagy meghívva, hogy menedékbe menj. Az Őrangyalod lesz, aki ezt a kis lángot mutatni fogja neked. Illetve az Őrangyalod lesz, aki sugall és vezet téged. A szemeid előtt fogod látni ezt a kis lángot, ami vezetni fog, hogy merre menj. kövesd a szeretetnek ezen lángját. Ő fog elvezetni téged a menedékbe az Atya által.

Ha a menedéked az otthonod, akkor a láng körbe fog vezetni téged az otthonodban. Ha el kell indulj egy másik helyre, akkor vezetni fog végig azon az úton, ami oda visz. Akár hosszabb, akár rövidebb időre kell ottmaradj vagy elmenj egy menedékbe vagy menedékből, vagy tovább kell menj az egyik menedékből a másikba, az mindig az Atya döntése lesz. Az Atya azt mondta nekem, hogy a hosszú távra kialakított menedékeken lesz egy kút.  Ez fontos. Ez lesz a jel, hogy az a menedék hosszú távra szól.

Mobiltelefont nem hozhatsz magaddal. Az autódat is messze el kell hagynod magadtól és a holmijaid közeléből. Nem használhatod az internetet és el kell hajítsd a gépedet is, csak úgy, mint a tévédet, vagy bármely más elektromos berendezésedet, mert az ördög előre dolgozott ezeken az eszközökön, még mi elött birtokoltad volna. Ő be programozta ezeket az eszközöket arra, hogy megtaláljanak, akár hol is légy. Emberek hallanak téged beszélni az otthonodban a telefonodon keresztül. Látnak téged egy kis kamerán keresztül. „Nem, Atyám!” -mondják nekem az emberek – a kamera lencséje nincs működésben. Be van csukva!”

„HA! HA!” Hát nem tudod, hogy ki tudják nyitni? Mi adtunk nekik engedélyt azzal, hogy bele egyeztünk bizonyos felkérésekre, olyan apró karakterekkel kiírva, amit el sem tudtunk olvasni. Az ördög fel fogja használni az I-phonod, az I-Paded és a Tablet-ed is. Ki kell majd dobjuk ezeket, annak érdekében, hogy meg tudjuk védeni magunkat. Többé már nem lesz szükségünk ezekre. Kell, hogy hűséges legyél ebben a dologban. Dobd ki őket. Ne aggódj a kommunikáció miatt. Az Úr megmutatta nekem, hogyan fogunk kommunikálni egymással az Úr angyalain keresztül. Az ördög a mi általunk úgynevezett chip-et fogja felhasználni, ami már minden új autóban benne van. Képes látni merre mész és követni is képes az úton. „Ó, a GPS olyan jó” – mondod. Nos, az ördögnek is az.

Az említett időszak után (kb. hat vagy hat és fél hét) az emberek visszatérhetnek Jézushoz Isten akaratából, ha akarnak. Meg kell hozzák a döntést: hogy visszatérnek e Hozzá szabad akaratukból vagy elutasítják.

Ha lesz aki el is utasítja, te erőt fogsz kapnia a Szentlélek által.  Amikor az angyal megmutatja neked a kis lángot, hogy eljuss a menedékbe, ahol Ő látni szeretne téged, szintén meg leszel erősítve a Szentlélek által, és az érzéseid semlegesítve lesznek. Miért? Mert meg leszel tisztítva az sötétség minden ajtajától, amin keresztül támadhatóvá válhatnál. A Szentszellem ereje lesz rajtad. A szíved az Atya akarata szerinti szív lesz. Tudni fogod az Atya akaratát és azt is, hogy melyik a rossz út. A neked szánt utat fogod követni, az Úr vezetésével, az Úr angyalának vezetésével, mert Ő az út, az élet és az igazság. A szíved a Szentlélek szerinti szív lesz, aki Krisztus szeretete, Ő maga és az Atya maga. Ő fog vezetni. Ő fog vezényelni. Nem fogsz félelmet ismerni. Csak egyszerűen szemlélni fogod Őket. Láttam. Keresztülmentem rajta. Nem leszel képes semmi továbbit tenni Értük. Be kell, hogy töltsd majd a küldetésedet az imáidon keresztül és a tanuságtételeden keresztül az Úr oldalán és ezen döntéshez hűen élni az életed.

„A Magasságos menedékében fogsz lakozni” és „megmaradsz a Felséges árnyékában.”

A hat és feledik hetet követi majd a Lelkiismeret Átvilágítása, ez által egy hatalmas ajándék adatik számunkra. Az Úr megnyugvást borít a szenvedélyeinkre és befedi megnyugvással a vágyainkat is. Meg fog gyógyítani minket az érzékeink okozta torzulásainkból, így az Ő Pünkösdje után, azt fogjuk érezni, hogy az egész testünk harmóniában van az Úrral.

Egy őrt álló angyala az Úrnak lesz kihelyezve minden egyes menedék élére, aki mindenkit meggátol a behatolásban, akinek a kereszt nincs jelként a homlokán. Nagyon sokaknak már ott van a jele a keresztnek, és nagyon sokan fogják vágyni azt. Mindenki, aki vágyat érez az Úrral lenni, vágyat arra, hogy elfogadja Őt megváltójaként, meg lesz jelölve a homlokán egy fénylő keresztel az őrangyala által. Ha vágysz erre a jelre (ami most láthatatlan az emberi szemnek, de nem Istennek) mondj igent Jézusnak teljes szívedből és meg leszel jelölve.

Az Atya azt mondta nekem, hogy amikor az emberek belépnek a menedékbe, sokan meg fogak gyógyulni a főbb betegségekből, hogy ne legyenek terhére másoknak. Természetes fájdalmakban még mindig részetek lesz, mert még emberek vagytok és nem vagytok a Menyben, csak egy menedékben. Mindenki a maga szabad akaratából lesz ott, tudva, hogy az Úr áldása van rajta.

Három és fél évig a menedékben lesztek, vagy az otthonotokban, felszentelve menedékké, de nem lesztek szomorúak amiatt, hogy nem mehettek ki. Boldogok lesztek, hogy ott lehettek, amiatt, amit látni fogtok, hogy mi történik odakint. Az Atya akaratával előre be lesztek töltve. Ő fog adni nektek valami nagyszerűt, ami megtart ezzel a betöltekezéssel benneteket. Le lesztek nyűgözve azon, ami az otthonaitokban és a földeteken történni fog. A szívetek se a szomorúság, se az unalom gondjával nem fog törődni. Aligha lesz időtök az unalomra.

Nem lesz megengedve, hogy csak üljetek a babérjaitokon és engedjétek, hogy mások kiszolgáljanak benneteket. A megosztáson keresztül, a szoros közösségben való együttélésen keresztül, és az egymásért való munkán keresztül a jótékonyságotok folyamatosan vizsgálat alatt lesz. El tudsz képzelni öt nőt egy gáztűzhely mellett, amint megfőznek egy sonkát? „Mi így szoktuk csinálni, ennek a receptnek az alapján” … „Nem, nem, nem, ez így kell …”

Most képzeld el a férfiakat. „Meg kell ezt a falat nagyobbítanunk, ha azt akarjuk, hogy több ember is elférjen itt” … „Nem, nem itt, hanem ott kellene…” Nem lesz könnyű. Újra kell majd magunkat tanítani arra, hogyan törődjünk másokkal, úgy, ahogy Jézus is törődik velünk. Sokat kell majd tanulnunk. De ezt az Ő kegyelme által fogjuk megtenni. Meg fogjuk érteni az első Keresztények életét, ahogy az az Apostolok Cselekedeteiben is van, ahol azt mondják, hogy mindenki egy szívvel, imában együtt megosztott mindent közösen:

„A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük se mondott semmit sem a magáénak a bírtokából, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4:32)

„Félelem fogott el mindenkit: számos jel és csoda történt az apostolok által. A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt.” (ApCsel 2:43-44)

Ha emberek érkeznek az otthonodba, akkor őket az angyaluk küldte. Meg lesztek védve és biztosítva lesztek, csak alap felszerelésre lesz szükségetek. Jézus meg fogja sokasítani azt, amitek van. Ne aggódjatok. Azt viszont ne gondoljátok, hogy lesz rúzsotok vagy francia parfümötök. Nem hajókiránduláson vagytok. Azért vagytok ott, hogy az Atya akaratát teljesítsétek.

Nagyon sok menedéket láttam és olyan sok ember tesz előkészületeket mindenhol, ahová megyek. Találkoztam emberekkel, tele jámborsággal és jó akarattal, úgy akarnak cselekedni, ahogy az igazi apostolai Jézusnak, azáltal, hogy az Úr igéje szerint élnek és Szentlélekkel a szívükben.

Meglátogattam egy menedéket, és rengeteg ételt halmoztak ott fel. Megkérdeztem: „Miért van ennyi ételetek?”

„A három és fél év miatt, amikor menedékben kell maradnunk.”

Azt mondtam: „Ne aggódjatok. Jézus megsokasított öt vekni kenyeret és két halat, hogy 5000 embert jóllakasson, a ti ételeteket is meg tudja sokasítani néhány évig. Neki ezzel nincs gondja.”

Ez adhat némi elképzelést azzal kapcsolatban, ami közeledik, így fel tudtok készülni, persze józan gondolkodással. Csak a létfontosságú dolgokkal készüljetek fel.

Most próbáljatok egy kis lisztből kenyeret készíteni magatoknak. Most van itt az ideje, hogy megpróbáljátok. Amikor elérkezett az idő, mondhatjátok: „Tudom, Uram Jézus, hogy kell kenyeret készíteni!” Ezek a dolgok fontosak. Az emberek nem igazán tudják, mihez kezdjenek most, annyira hozzászoktak az előkészített ételekhez. A szükséges dolgok legyenek meg, amivel életben tudtok maradni: Liszt, rizs, víz, tejpor például. Amikor jól konzerválunk el dolgokat, akkor azok nagyon sokáig el tudnak állni. Amikor fiatalok voltunk, az anyukánk zöldséget és húst rakott egy lábasba. Felforralta a vizet és szorosan lezárta ezt légmentesen. Öt évvel később ettük meg, és sosem voltunk betegek. Akkor miért raknak lejárati dátumot a befőttekre és konzervekre egy pár hónapra vagy egy évre vonatkozóan? Miért teszik rájuk? Hogy pénzt keressenek vele.

Készüljetek fel. A kezetekkel teremtsetek meg dolgokat. Gondoljatok a legegyszerűbb ételekre. Ez az, amit teszünk majd. Nem lesz elektromos áram soha többé. Tudjátok, én nm vagyok nagy háború szakértő, de az első dolog, ami fel fog robbanni, az az atomerőművek által működtetett elektromoshálózat lesz. Ez igaz. Ha nincs elektromosság, akkor a számítógépek sem fognak működni és a bankrendszer sem.   

Ha arra hívnak, hogy menedékbe menj, akkor hagyd ott a kenyered az asztalon és indulj. Kövesd az előtted lévő lángot. A menedékben Isten az, aki tudni fogja mit kell tenni és azok az emberek is  tudják, hogy mit kell tenni szintén, akik maguk birtokolják a menedéket. Szóval csak legyen egy kis tartalék nálad. Isten megsokszorozza az étel mennyiségét, amikor odaérsz.

Mert Ő megment engem a vadászok tőrétől,

a súlyos veszélytől,

Szárnyával árnyékot borít rád,

és tollai alatt menedékre találsz.

Pajzs és páncél az Ő hűsége.

 

A menedékből látni fogod a vadászokat, akik a Sátán ellenőrzése alatt állnak, látni fogod őket elhaladni a menedéked vagy az otthonod mellett. Néha úgy fognak kinézni, mint egy hadsereg, máskor pedig katonákat toborzó emberként az Egy Világ Kormány számára. Látni fogod őket elhaladni az utcán, de ők nem fogják látni se az otthonodat, se a menedéket. Ez az ahogy az Úr megvéd téged a vadászoktól. Nem lesznek képesek se hallani, se látni téged vagy belépni az otthonodba vagy a menedékbe. „A súlyos veszély” minden fajta járványt jelent, ami körbe utazik a világon. Az ismert járványok közül az AIDS és az Ebola tűnik fel. A második világháború kezdetekor a tudósok elkezdtek kémiai fegyvereket gyártani, és ez történik most is. Új fertőzések ütik majd fel a fejüket, de te védelem alatt leszel. A Sátán meg fogja próbálni zaklatni a testeteket. Ez most fontos, amit mondok nektek. Nagyon sok betegség az ördögtől származik ebben a korban, amelyek új tudományágakat inspirálnak. Ételeken és gyógyszereken keresztül fog a test ellen lázadni, amelyeket laboratóriumokban állítanak elő. A tudósok ezekben a napokban sejt-kromoszómákkal játszanak, az élet genetikai anyagával, és egy új, „tudományos” étel is a horizonton van már: gyártott étel. 2020ra már a boltokban lesz, biztosítalak róla. A fiatalok meghalnak energia italoktól ezekben az idókben, olyanoktól, mint a RedBull.

 A hatóságok ezt pontosan tudják, de rengeteg fajta ital van még most is forgalomban az üzletekben a bevétel miatt- a szörnyeteg egyik feje.

A méhek haldokolnak. Ma hallottam, hogy ez a wifi, a 4-és 5G-s tornyok miatt van, amik hatalmas erejű elektromágneses frekvenciát küldenek ki. A méhek teljesítményének a fele megszűnik ebben az évben. Nagyon sok dolgot használ fel ellenünk az ellenség manapság, hogy bántson minket.

A Sátán az általános, mindenki által megkapott vakcinákon és oltásokon keresztül zavarja meg a testünket betegségekkel: influenza oltásokkal például. Az új influenza elleni oltás lépsejtet és magzati DNS-t fog tartalmazni, amiket abortált magzatokból nyertek, amely olyan betegségeket fog okozni, mint a kerge-marha kór, mert nem vagyunk arra hivatva, hogy a saját fajtánkkal táplálkozzunk.

Egy orvos azt mondta Qubecben, hogy ő már egyáltalán nem bízik az influenza elleni oltásban, amiatt, amit az elmúlt 10 évben műveltek, és elutasították azt, hogy ezt feltárják az emberek előtt, sőt még az orvosok előtt is, arra vonatkozóan, hogy mit tartalmaznak.

Nem kell félned az éjszaka rémeitől,

a nappal repülő nyíltól,

a sötétben látogató járványtól,

a délben pusztító ragálytól.

Mielőtt az USA-ba mentem beszédet tartani, a Sátán meglátogatott az éjszaka közepén, hogy megrémisszen és félelmet keltsen, mert tudta, hogy beszélni fogok. Délután három óra a kegyelem órája, amikor Jézus megmentette a világot. Hajnali három óra az ördög időszaka a sötétben, így ő közel jöhetett eben az időszakban, és másfél óra hosszáig harcoltunk. De én békés maradtam. Azt mondtam: „Nem tudsz tenni semmit.”

Nem kell félnünk, mert a mi hitünk már most győzelmet hirdet a Sátán felett. Minél inkább felfogod ezt, annál erősebb leszel.

A menedékből a saját szemeiddel fogod látni mi történik odakinn. Látni fogod a nappal repülő nyilakat, biztosítalak róla. Isten megmutatta nekem az emberek szörnyű gaztetteit, akiket most már „a Sátán kutyáinak” hívok, akik felfalják és elnyelik az embereke és otthonaikat. De az Úr állhatatossá tesz téged, és meg fogod érteni Isten időzítését, és hogy mennyire nem tudsz semmit sem tenni, hogy megváltoztasd őket, mert ők már meghozták a döntésüket.

Néhány „sötétben látogató járvány” és „délben pusztító ragály” a bűn következménye lesz, ami Sátán mérgét fogja magában hordozni. Homoszexuális cselekedetek, transzneműek halhatatlansága, abortusz, drogok – most pedig a marihuána legalizálása, ragályokat hoznak magukkal. A halál kultusza egyre perverzebbé válik. Az állatok nem tesznek olyat, amit az emberek ezekben a napokban.

Huszonöt évvel ezelőtt, amikor még tanácsadó voltam, mindent hallottam az irodámban. Amikor pap lettem, ez a helyzet még rosszabb lett. Néha el kellett hagynom az irodámat, hogy hányak, amiatt, amit hallottam. Az emberi perverzió az őrület fokán van, és amikor azt mondtam az embereknek, hogy: „Állatok nem tesznek olyat, amit maga tett” csak bámultak rám, és ráébredtek, hogy ez igaz. Úgy tűnik, hogy az emberek magukon kívül vannak. Ez az ördög behatolása miatt van, amit a perverziók és a drogok okoznak. A másik bejárat a halál. Az ördög holtan akarja őket.  

A Sátán a tudományt használta fel arra, hogy rátegye az emberi testre a kezét, előre megtervezve, az Úr akaratával szemben állva. Most pedig testeket gyártanak laboratóriumokban. Ezek a testek, befogadóedényei a Sátánnak, hogy megmérgezze, szennyezze az életet és ráköpje az ő hatalmát a társadalomra. Már állatokat is raktak össze. hallottam, hogy egy pók genetikáját ültették bele egy szarvasmarhába. A pók a Sátán egyik szimbóluma a sátáni kultúrában. Most azokat az időket éljük, mint amilyenek az áradás napjaiban voltak. Kapzsiság, féltékenység, gyűlölet és démonok által manipulált művészet, sérült lelkiség, és az emberek intelligenciájának a ledegradálása.

Mostanság a transzneműség egy nagy kihívás. Az ördögnek nincs hatalma teremteni: Isten, az Atya az, aki teremt. De ő utánozni akarja, amit az Atya tesz, így most lerombolja a férfi és a nő mivoltát. Megzavarja az intellektusukat, felébreszti a szenvedélyüket, így azt gondolják, hogy ők már többé nem férfiak és nem nők, hanem hogy transzneműek, és ezzel arra sarkalja őket, hogy ezen rossz döntésük szerint cselekedjenek. Az ördögnek nincs neme. Ő egy angyal. Felfogod, hogy akkor ez mit jelent? Azt jelenti, hogy saját képmására akarja átalakítani őket. Ez az, ami most a világban zajlik.

A mi testünk a Sátán territóriuma lehet. Ő mindig az érzékeinken, a szaglásunkon, az érintéseinken és a szexualitáson keresztül érkezik. Belép az akaratunkon, a képzeletünkön és az intelligenciánkon keresztül. De abban a pillanatban, amint egy személy azt mondja, hogy: „Vissza akarok hozzád térni Istenem, az én Atyámhoz. Elfogadlak Jézus, mint Megváltómat, és szeretném a Te lelkedet megkapni” Ő meg fog gyógyítani téged és fel fog szabadítani a Sátán kötelékéből, abból a kapcsolatból, amit megkötött veled.

Tudd, hogy az Úr angyalai mindig ott vannak, hogy válaszoljanak a hívásunkra. Elfelejtettük hívni őket. A New Age-nek megvannak a maga angyalai, pedig a mi keresztény hitünknek is mindig megvoltak az angyalai. Hogy hogy a New Age angyalokkal jön, olyanokkal, akik eltérítenek más angyalokat, és mi, akiknek jó angyalai vannak nem hívjuk őket? Azért van ez így, mert azok az angyalok a Sátán hadseregét képviselik. Ezért. Ez pedig most zabolátlanul fut végig a világon. Felhasználják ehhez Máriát. Felhasználják Jézust. Gúnyt űznek Máriából. Gúnyt űznek Jézusból. Gúnyt űznek az összes szentből. Visszanyúlnak a hagyományainkhoz. Megpróbálják befolyásolni a katolikus embereket, hogy váltsanak szemléletmódot és legyenek New Age hívők. Ezzel kapcsolatban hűnek kell maradnunk. Sok-sok angyal van körülöttünk. Az Úr hadserege áll rendelkezésünkre, és minden alkalommal, amikor beszélsz az őrangyalodhoz, hall téged. Ebben biztos lehetsz. Ő ismeri a szívedet. Ő ismer téged. Azért van ott, hogy segítsen. Az Úr összes angyala ott van veled, hogy segítsen.

Ezren essenek el bár oldalad mellől,

és tízezren jobbod felől,

hozzád semmi sem közeledik.

Sőt saját szemeddel fogod nézni,

meglátod a gonoszok bűnhődését.

Mert te vagy Uram menedékem!

Ha a Fölségest választottad oltalmadnak,

balszerencse nem értéged,

csapás nem jut sátrad közelébe.

 

Ha elhívásod van rá, megszentelheted az otthonod és a területet, ahol élsz, hogy felajánld menedékként, ha ez az Atya akaratával megegyezik. A Szentlélek ajándékaként a szívedben megcselekedheted a Szent Szellem segítségével az Atya akaratát és elmondhatsz egy megszentelő imát, ami a szívedből jön. Nem kell, hogy formális, kötött ima legyen.

„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Isten, az Atya, szeretett fiadon keresztül, aki kiontotta a vérét a kereszten, hogy megmentsen minket, odaszentelem ezt az otthont és területet Neked. A Tiéd. Kérlek használd a Te akaratod szerint, a Te embereid biztonsága érdekében. Odaszentelem ezt az otthont és területet Neked a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárása által, hogy a Szentlélek védelme alatt álljon a Megtisztulás időszakában.”

Aztán vegyed a Szentelt Vizet és a Megáldott Sót, ami meg volt szentelve. Vedd a megszentelt vizet és locsold szét belül, az otthonodban, a kereszt jelét felrajzolva „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Odakint, a területeden szórd szét a szentelt sót magad elé, a hátad mögé és mindkét oldaladra, így a szentelt só el fog keveredni a földeddel.

Miért vagyok ilyen kitartó ezzel kapcsolatban? Gyakran az életem során küzdöttem az ördöggel. Az Úr kegyelme által végeztem ördögűzést, és szintén az Úr kegyelméből láttam, hogy mit tesz a szentelt víz és a szentelt só, miközben ördögöt űztem. Kiűzik a gonoszt. Az ördög nem hatolhat be olyan területre, ami meg van szentelve, erről biztosítalak.

Amint megszentelted az otthonodat és a területet, a menedéked védve van az Úr Szent angyala által. Nem csak a terület, amit megszenteltél, de a benne lakók is. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az ördög szelleme által jön hozzád az otthonodba, az ördög kint marad. A személy belép, de a szellemnek kint kell várakoznia addig, amig a személy el nem megy.  A rossz szellem nem fog tudni bemenni.

„Mert angyalainak parancsol felőled,

hogy minden utadon őrizzenek-

Kezükön hordoznak téged,

hogy kőbe ne üssed lábadat.

Áspiskígyón és viperán fogsz járni,

eltiprod az oroszlánt és a sárkányt.

Mivel bennem bízik megszabadítom,

oltalma leszek, mert ismeri nevemet.

Ha kiállt hozzám meghallgatom,

a szorongatás idején vele leszek,

megmentem és megdicsőítem.

Betöltöm őt hosszú élettel,

és megmutatom neki üdvösségemet.”

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 4
Heti: 78
Havi: 117
Össz.: 28 310

Látogatottság növelés
Oldal: Menedék
"VIRRASSZATOK ÉS IMÁDKOZZATOK!" - © 2008 - 2025 - idokvege.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »