
2016. 02. 13.
Kedveseim, tartsátok nagyon fontosnak a gonosz lelkek eltakarítását Szent Mihály imádsága által. Rendszeresen imádkozzatok, hogy a gonosz lelkek ne tudjanak behatolni családjaitokba, közösségeitekbe, házaitokba és semilyen fontos helyre. Akadályozzátok meg áldozataitok által és böjtöléseitekkel ezek térnyerését. Nem a test és vér ellen kell ma küzdeni, hanem a gonosz szellemiségek ellen kell felvenni a harcot. Kérjétek Szent Mihállyal az élen a kilenc angyali kar védelmét a gonosz fejedelemségek ellen, hogy ne tudjanak ártani sem országotoknak, sem országotok vezetőinek.
Anna Terézia
Rózsafüzér a kilenc angyali kar tiszteletére (Szent Mihály második rózsafüzére) (kilencharmados)
FELÉPÍTÉSE: (A kereszt helyén Szent Mihály érem található) Bevezetés (4 szem) 9 harmad (9-szer 1+3 szem)
A RÓZSAFÜZÉR ELMONDÁSA: Keresztvetés
Bevezetés: 1. szemre: Szent Mihály arkangyal! Esdd ki számunkra a hűséget Isten iránt! Neked ajánljuk halálunk óráját, tartsd fogva akkor a gonosz ellenséget, hogy ne kísérthessen és ne árthasson lelkünknek. + 1 Miatyánk 2. szemre: Szent Gábriel arkangyal! Esdj ki számunkra Istenben bízó erős reményt, nagy áhítatot és bensőséges szeretetet a Legszentebb Oltáriszentség iránt! + 1 Miatyánk 3. szemre: Szent Rafael arkangyal! Vezess minket az erény és tökéletesség útján, gyógyítsd lelki és testi sebeinket! + 1 Miatyánk 4. szemre: Szent Őrangyalom! Eszközöld ki számomra, hogy az isteni sugallatokat követni tudjam! + 1 Miatyánk
Harmadokra (9): Nagy (önálló) szemre: Ima + 1 Miatyánk Kis szemekre (3): 1 Üdvözlégy
Záró ima: Jézus Krisztus Egyházának védője, Szent Mihály arkangyal, könyörögj érettünk! Ámen.
Keresztvetés
FORRÁS: Jánossy Gábor [szerk.]: Rózsafüzér-imakönyv. Budapest, Stella Maris Alapítvány, 2006. |
|
|

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott legfrissebb üzenetei.
2021. április 27. Az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim!
Az óra itt van. Most jövök el. Kiárasztom minden egyes emberre Szentlelkemet. Mindenki meg fogja látni egész életét, és tudni fogja, hogy Én, az igazságos Bíró megfizetek tettei szerint.
Gyermekeim! Ezt most azért mondom, hogy vigasztalódjatok. A Nagy Figyelmeztetés után már nem lesztek ilyen nagy kényszerhelyzetben, mint most, mert mindazoknak, akik ezt rátok erőltették, nagy gyötrelemben lesz részük. Egyesek meghalnak bűneik láttán, mások pedig megtérnek. Készüljetek fel, mert ti magatok is meg fogjátok látni egész életeteket, és azt, amit érdemeltek. Mossátok tisztára lelketeket értetek kiontott drága Szent Véremben! Bánjátok meg minden bűnötöket, és járuljatok a bűnbocsánat és a szentáldozás szentségéhez! Akkor könnyű szívvel és boldogan fogjátok fogadni Szentlelkem kiáradását. Mert mindaz, aki szívből megbánta és meggyónta bűneit, azok vétkeire többé nem emlékezem. A lelket pedig irgalmas Szívembe zárom.
Gyermekeim! Most nagy fordulóponthoz érkeztetek. A Föld már soha nem lesz az, ami volt. Ne akarjatok visszatérni régi életetekhez, mert nem tudtok. Mint ahogy az óra sem forog visszafelé, mindig csak előre, úgy az idő, amelyben éltek, csak előre halad az eseményekben. Most egy nagy keresztényüldözés és egy nukleáris világháború előestéjén álltok. Ez a Föld megtisztításának az ideje.
Gyermekeim! Ne legyetek meglepődve ezen. A bűn már annyira elhatalmasodott a világban, hogy kénytelen vagyok megtisztítani. Ne attól féljetek, hogy meghaltok, hanem attól, hogy bűnben éltek, ami elválaszt Tőlem. Ezt mondtam: aki megtagad Engem ez előtt a bűnös házasságtörő nemzedék előtt, azt Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt. Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Mennyei Atyám előtt. Aki mindhalálig kitart, az üdvözül. Egyeseket vértanúhalálra szántam, hogy megvalljanak Engem, és a Mennyben páratlan jutalomban részesítsem őket. Ők megkapják Tőlem az erőt és kegyelmet, hogy kitartsanak Mellettem mindhalálig. Másokat el fogok ragadni, hogy majd visszahelyezzem őket a megújult világba, az ezer éves béke uralmába. Ők lesznek a szent gyökér, ami majd kihajt. Azok, akik megátalkodottak maradnak bűneikben, elhamvadnak a Földet megtisztító tűzben, és lelkük az örök tűzben fogja találni magát.
Gyermekeim! Legyetek éberek, éljetek szüntelen készenlétben, mint az okos szüzek, hogy ha majd megjelenek dicsőségemben, bejöhessetek Velem a menyegzőre. Ezt ígértem: veletek maradok minden nap a világ végezetéig. A menyegző itt is itt van köztetek. Ez a Szentmise, ahol terített asztalhoz várlak benneteket. Szent Testem az étel, Szent Vérem az ital. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem magatokhoz, akkor Én is befogadlak titeket az Örök Menyegzőre.
Gyermekeim! Már annyiszor figyelmeztettelek benneteket. Újra mondom: az óra itt van. Az események elindultak, és folytatódnak. Már mindent feltártam nektek. Éljetek szüntelen készenlétben! Mindenekfölött bízzatok Bennem, Aki ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Veletek vagyok, és soha el nem hagylak titeket. Megáldalak benneteket Szívem minden emberi elképzelést meghaladó örök, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 26, 45: (Jézus) így szólt: „Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”
2019. február 13. Az Úr Jézus…
Drága gyermekeim! Az idő eljött. Mindenki tartson bűnbánatot, mert megítélem a népeket. Mindnyájan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Ott az Én szememmel fogjátok meglátni egész életeteket. Előttem nincs titok. Számon kérlek benneteket minden gondolatotokról, szavatokról és cselekedetetekről. Csak ezt hozzátok magatokkal. Testetek elporlad. Amit gyűjtöttetek, elenyészik. Üres kézzel fogtok távozni ebből a világból.
Váltsátok tettekre tanításomat, az Evangéliumot! Aki ezt teszi, bölcs ember, mert jócselekedeteivel kincseket gyűjt magának, amit a Mennyben is birtokolni fog. A ti kincsetek az életszentségetek, és annak jó gyümölcsei. Ha tiszta lélekkel fogadtok Engem a Szentáldozásban a szívetekbe, akkor Magát az Istent birtokoljátok.
Gyermekeim! Én vagyok a leghatalmasabb ajándék. Ti mégis a mulandóságokkal foglalkoztok, és olyan dolgokat gyűjtögettek, amik csak ideig – óráig lehetnek a tieitek. Vegyetek példát a szentekről! Egész életüket feláldozták Nekem és a felebarát szolgálatára. Ez által Engem követtek. Eggyé váltak Velem, ezért a Mennyben egy egész örökkévalóságon át Mellettem lesznek. Megízlelik dicsőségemet és azt a boldogságot, amit emberi szavakkal nem lehet kifejezni. Ti mégis kinevetitek őket, és nem vesztek róluk példát. Ezt a sátán sugallja, mert el akar buktatni benneteket. Irigy rátok, mert ő már végérvényesen elvesztette a Mennyet, amit ti még megszerezhettek magatoknak.
Kicsi gyermekeim! Újra mondom: ne az ideig valókkal foglalkozzatok, hanem az örökké valókkal. Ne a láthatókra figyeljetek, hanem a láthatatlanokra! A látható ugyanis elmúlik, de a láthatatlan örökre megmarad.
Kicsinyeim! Ha csak egy pillanatra megláthatnátok Engem, mindent megtennétek, minden áldozatot és szenvedést vállalnátok, hogy Hozzám jöjjetek. De Én nem akarok erőszakot venni rajtatok. Nem akarom befolyásolni szabad akaratotokat. Azt akarom, hogy az Evangélium megismerése alapján döntsetek Mellettem. Elég tanúbizonyságot adtam csodáim és végtelen szeretetem által, ami miatt az életemet áldoztam értetek a keresztfán. Ha ez nektek nem elég, akkor nem vagytok méltóak rá, hogy meglássatok Engem dicsőségemben, ahogy megmutattam Magam három tanítványomnak a Tábor hegyén.
„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” (Márk 9, 2-5)
Azt akarom, hogy a Szentírásból ismerjetek meg Engem! Váltsátok tettekre tanításomat! Ha hűségesen kitartotok Mellettem mindhalálig, akkor elnyeritek az örök boldogságot. Ez a Szentírás. Már mindent tudtul adtam nektek. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert az idő közel. Az Evangéliumban ezt kértem: Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Ha váratlanul ér benneteket a halál, akkor örökre elvesztek. De ha készenlétben várjátok úgy, hogy törvényeim szerint éltek, akkor megmenekültök. Erre áldalak meg benneteket Szívem minden emberi értelmet meghaladó végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 23, 39: „(Jézus) mondja”
2019. február 5. Az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim! Közel van mindennek a vége. Készüljetek, mert hamarosan kiontják véreteket. Már eltervezték megsemmisítéseteket. Hatalmas keresztényüldözés vár rátok. Az idő itt van. Mindent előre közöltem veletek. Tudtul adtam a jövőt. Ami most következik, az nem az Én akaratom: csak megengedem, mert tiszteletben tartom az emberek szabad akaratát.
Drága gyermekeim! Nagyon szomorú jövő vár a világra. Nemzetek fognak megsemmisülni, tömegek pusztulnak el néhány óra alatt. Már minden készen áll erre, hogy a nemzetek egymásnak essenek, és kiirtsák egymást a Föld színéről. Beteljesül Szent Péter apostol levele: tűz által tisztul meg a világ.
„Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek.” (2 Péter 3, 10-15).
Még mielőtt ezt megengedném, a Szentlélek tüze és fénye fogja bevilágítani minden ember lelkét. Némelyek ordítani, üvölteni fognak a fájdalomtól, mert meglátják lelkük nyomorúságos, bűnös állapotát. Mindenki látni fogja azt az utat, amelyet Én szántam neki, hogy azon vonuljon be az örök boldogságba. Látni fogja a maga nyomorúságos életét, hogy mennyire eltávolodott attól az iránytól, amelyet Én szabtam neki törvényeim és a szent Evangélium által. Minél távolabb van ez az út az Enyémtől, annál több szenvedés vár az illető emberre: jobb esetben a tisztítótűzben, vagy egy egész örökkévalóságon át a pokolban.
Drága kicsinyeim! Most kettőzzétek meg imáitokat! Kérjétek a bűnösökre a megtérés kegyelmét, hogy fölismerjék bűneiket, amelyekkel Engem, a végtelenül szerető Istenembert megbántottak, keresztfára juttattak, és kegyetlen kínzással megöltek. A szegek, a korbács, a töviskorona, a hatalmas kereszt a vállamon: ezek mind csak szemléletes eszközei voltak kivégzésemnek. Az igazi ok az emberiség bűne, amelyet ártatlanul Magamra vettem, és kiengeszteltem értük Atyámat.
Drága gyermekeim! Vérkönnyeket hullatok minden egyes elkárhozott lélek miatt. Az emberek oly könnyen elherdálják üdvösségüket, nem merítenek hasznot értük kiontott Véremből, amely lemosná lelkük szennyét, mocskát, és hótiszta lélekkel vonulhatnának be az örök élet csodálatos Országába. Atyám minden embernek helyet készített ott, ahol Ő van. Csupán egy feltétele van annak, hogy valaki bejusson: szeresse az Istent. Istent szeretni annyit jelent, mint az Ő törvényét megtartani. Aki megtartja törvényét, az nem tud rosszat tenni, gyűlölködni, gyilkolni, lopni, hazudni, mert ahol szeretet van, ott állandó béke és öröm lakozik. Atyám ezt szánta az emberiségnek: az örök boldogságot, amely már a Földön kezdődik, és a Mennyben kiteljesedik. De sajnos az áteredő bűn és a sátán kísértése miatt rengetegen elbuknak. Pedig minden kegyelmet, eszközt megadok, hogy állva maradjanak. Ezek: az állandó ima, a személyes, szoros szeretetkapcsolat Velem és a szentségekhez való járulás, amely megadja az embernek, hogy tisztán éljen – már itt a Földön úgy, mint az angyalok a Mennyben.
Gyermekeim! Az éj sötétje már leereszkedik a Földre. Megfosztanak titeket Tőlem: nem leszek többé a szentségekben. Templomaimat bezárják, mert a sátán nagyon jól tudja, hogy ha Engem elvesz tőletek, akkor erőtlenek, betegek, sánták, bénák és vakok lesztek – mert Én vagyok a fény, az erő, a jóság, a szeretet és a védőpajzs ellene. Ha Velem töltekeztek, legyőzitek, mert Én erősebb vagyok nála – Mindenható vagyok. Ezért, drága kicsinyeim, imádkozzatok, hogy megrövidüljenek ezek a napok, hogy megmeneküljenek mindazok, akik ki akarnak tartani Mellettem mindhalálig.
Most van itt az ideje annak, hogy rejtekhelyeket készítsek igaz papjaimnak és híveimnek. Mert nem az számít, hogy milyen külső pompa és díszes körülmények között mutatják be a Szentmisét, hanem csak az, hogy azt tiszta lélekkel tegyék, és Engem, az igaz Istent imádjanak és szolgáljanak. Minden gyermekemet Én indítom és vezetem, hogy hol talál biztonságos rejtekhelyre. Szerezzetek be ostyát, bort és vizet, ami a Szentmise kelléke – hogy ha néha-néha odavezetek egy papot, be tudja mutatni a legszentebb Áldozatot. Ezekre a rejtekben bemutatott Szentmisékre áldom meg a világot, ezért nem fog elpusztulni teljesen. A világ fenntartója, Üdvözítője, egyedüli Királya és Ura Én vagyok, Aki legszentebb Véremmel mostam meg ezt a földgolyót. Vérem ma is rácsurog a kehelyből, amit a Szentmise során fölemel a pap. Vérem most is az Égbe kiált az Atyához irgalomért. Ezért írta Szent Pál Timóteusnak: „egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus” (1 Tim 2, 5) Én közvetítem Atyámnak az emberiség jajkiáltását és az Én kiontott Véremen és keresztre feszített Testemen keresztül látja őket Atyám. Így megesik rajtuk a szíve, mert Engem lát, legszeretettebb, egyetlen Fiát, Aki az életemet adtam oda értük.
Gyermekeim! Ez a Szentmise. A legszentebb Áldozat, a legnagyobb ima, a legfontosabb közvetítés ember és Isten között. Ezért nagyon becsüljétek meg a Szentmisét, és imádkozzatok papjaitokért, hogy tiszta szívvel és kézzel mutassák be azt Nekem, hogy amikor a szívükbe térek, lángra gyújtsam őket, hogy ha kell, csonkig elégő gyertyaként álljanak oltárom mellett, feláldozva életüket Értem és a rájuk bízott nyájért.
Drága gyermekeim! Vonuljatok be lelketek hetedik szobájába! Teremtsetek csöndet kint és bent: ott társalogjatok Velem és imádjatok Engem! Mondjatok el Nekem mindent, kérjetek Tőlem bármit! Alig várom, hogy teljesítsem mindazt, ami a lelketek üdvére válik! Ó, ha tudnátok, hogy micsoda kincses tárház vagyok, mindenható, örökkévaló Király! Kérjetek lelkeket Tőlem, akik mindörökké szeretnek majd Engem a Mennyben, akik hűségesek maradnak Hozzám mindhalálig! Kérjétek a szegény bűnösök megtérését, és magatokra az állhatatosságot és a sírig tartó életszentséget! Azt, hogy mindenkor fölismerjétek, hogy mi az Én legszentebb akaratom, és azt tettekre is váltsátok. Erre áldalak meg titeket Szívem minden emberi értelmet meghaladó, örök, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Az Úr Jézus rendkívül szomorú volt. Itt most egy hatalmas pusztulás következik. Ezek az utolsó órák, amikor még imádhatjuk és engesztelhetjük Őt az emberiség rengeteg bűnéért.
Szentírási megerősítés: Mt 27, 11: „Jézus mondta”
2018. március 20. Itthon az Úr Jézus:
…„Drága gyermekeim! Készüljetek föl egy hatalmas üldözésre! Készítsetek magatoknak rejteket, és a rejtekben mindazt, amire szükségetek lesz a Szentmise bemutatásához, mert Én hamarosan nem leszek köztetek a hivatalos Egyházban. Mint ahogy a világban az igaz értékeket fölcserélik a szeméttel, úgy Engemet is, az igaz Istent fölcserélnek a bálvánnyal. Mindazok, akik ezt teszik, az örök tűzbe fognak kerülni.
Most különösen nagy szükségetek van a sziklaszilárd, erős hitre, hogy megvalljatok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt: magaviseletetekkel, erényeim megtartásával, beszédetekkel és cselekedetetekkel. Ha így tesztek, Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt. De akik megtagadnak Engem, azokat Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt.
Így imádkozzatok: „Szentlélek Isten, jöjj! Világosítsd meg a sötét szíveket és elméket! Legszentebb fényed ragyogja be a legsötétebb zugokat is, megadván a tisztánlátást minden embernek, hogy kit válasszon, és azt a tudást, hogy választásukkal hozzák meg a döntést saját örök sorsuk felett aszerint, hogy kinek szolgálnak. Ha Jézust, az Üdvözítőt választották, akkor elnyerik az örök élet boldogságát. De ha a bálványt és a tévtanítást, akkor az örök kárhozat lesz osztályrészük.
Szentlélek! Kérlek, jöjj! Világosíts meg minden embert, hogy helyesen tudjanak dönteni! Szentlélek, kérlek, mutasd meg nekik az értük keresztre feszített és meghalt Üdvözítőnk sebekkel és vérrel borított drága, Szent Testét: milyen nagy árat fizetett a lelkekért. Indíts részvétre minden embert, hogy fölismerjék bűneiket, és zokogva megbánják azokat, igaz bűnbánatra térjenek, és soha többé ne vétkezzenek! Szentlélek, kérlek, jöjj! Add meg a tisztánlátást minden rendű és rangú embernek! Vezesd őket bűnbánatra, igaz megtérésre, végül az örök életre! Ámen.”
Ezt az imát mondjátok el mindennap, ha tudjátok. A környezetetekben élő és a világ végezetéig élő összes emberért.
Drága gyermekeim! Az idő itt van. Nem áll meg, hanem száll, mint a gyorsvonat, mint a madár az égen, és nektek döntenetek kell, mert ha nem, elragad titeket a sátán, amely készen áll, hogy ordító oroszlán módjára elkapjon és kárhozatra taszítsa lelketeket. Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Én vagyok a ti Üdvözítőtök, megváltó Istenetek. Én ontottam értetek drága, Szent Véremet, Én adtam Testemet rettenetes kínhalálra. Feltámadtam harmadnapra, és feltámasztom mindazokat, akik Bennem bíznak, és remélnek, akik igaz bűnbánatuk által Hozzám térnek, és tettekre váltják tanításomat.
Gyermekeim! Nagyböjt van. Merüljetek el kínszenvedésemben! Elmélkedjetek beszédeimen, amit az Evangéliumban hozzátok intéztem: különösen Szent János Evangéliumában, amelyből az Egyház most minden Szentmisén részleteket olvas fel. Véssétek jól az eszetekbe: titeket is ugyanúgy fognak üldözni Értem, mint ahogy Engem üldöztek a farizeusok és az írástudók. De ne féljetek! Veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig. Csak annyi történhet veletek, amennyit Én megengedek.
Megáldalak, titeket drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mt 23, 34: „(Jézus mondja:) …prófétákat… küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök…”
http://jezusuzenete.hu/2018-marcius-20-itthon-az-ur-jezus/
2018. február 28. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most egy nagyon nehéz korszakban éltek. Nagy szellemi harc zajlik a lelketekért. A sátán, mint ordító oroszlán jár körbe, hogy kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben! Higgyetek az Evangéliumban, és váltsátok tettekre! Egyetlen szavát se hagyjátok el, mert mindenről számon kérlek titeket! Imádkozzatok papjaimért, mert most rájuk nehezedik a legnagyobb súly! Válaszút elé vannak állítva. A háttérhatalom diktál: kövessék az eretnekséget, feleljenek meg a tömegeknek, teljesítsék a bűnös emberek elvárásait. A másik egy szelíd hang, az Én hangom, amely azt súgja nekik: tartsatok ki mindhalálig, ne kövessétek az eretnekséget, vállaljátok fel a nyílt harcot! Radikálisan tartsátok meg parancsaimat, életszentségetekkel, szavaitokkal, tetteitekkel! Hirdessétek tanításomat akkor is, ha ezért elmarasztalnak, vagy kiutasítanak titeket körükből. Az Én időmben vajon nem ezt tették? Amikor meggyógyítottam a vakon született embert, és ő megvallott Engem, kiutasították a zsinagógából. A világ végezetéig érvényesek szavaim: gyűlölni fognak Értem titeket, de aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt; aki viszont megtagad, azt Én is megtagadom. A tét nagy. Csak aki mindhalálig kitart: az üdvözül. El kell döntenetek, hogy kinek akartok megfelelni: az ideig való dicséretet, vagy elismerést keresitek, vagy az örök jutalmat, ami beteljesedik Isten Országában.
Mondom nektek gyermekeim: csak egy igazság van, az Én tanításom, amelyet a négy Evangélium tartalmaz. Ha ezt megcsonkítjátok, vagy mást hirdettek: a Szentírás szavai teljesülnek rajtatok. A Jelenések könyvében ez áll: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.” (Jelenések könyve 22, 18-19)
Szent Pál ezt írja a Galatáknak írt levelében: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen! Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1, 8-10)
Elétek tártam mindent. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ti döntitek el, hogy kinek akartok szolgálni: Istennek, vagy az embereknek. De mondom nektek: életetek utolsó pillanatában a kétélű karddal, a számból kijövő Ige által ítéllek meg benneteket. Azzal az Igével, amely föltárta nektek az üdvösség és a kárhozat útját. Előttem semmi nincs rejtve, mindenre fény derül. Úgy álltok majd meg ítélőszékem előtt, mintha üvegből lennétek, mert Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Látom és ismerem minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteteket. Minden fel van jegyezve rólatok. Amikor megálltok ítélőszékem előtt, egész életetek, mint egy film, lepereg előttetek – amit már az igazság szemével, az Én szememmel fogtok végignézni. Akkor az Ige fényében pontosan tudni fogjátok, hogy mi következik rátok: örök élet, vagy örök halál.
Kérve-kérlek titeket, fogadjátok meg figyelmeztetésemet! Csak azt hirdessétek, amit tanítottam nektek, és úgy éljetek, ahogy példámon láttátok! Én meghaltam az igazságért, és örökké fölmagasztaltattam. Emlékeztetlek titeket: nem lehet két úrnak szolgálni. A sátán a hazugság atyja. A hazugok nem örökölhetik Isten Országát. Maradjatok meg az igazságban, akkor az Én fényem vezet titeket az örök dicsőségbe! Akkor már megkapjátok itt a Földön lelketek békéjét és derűjét. Akkor mindegy lesz nektek, ha üldözést is szenvedtek az igazságért, mert lelketek biztonságban van, és nem kell félnetek semmitől és senkitől. Azt mondtam nektek: ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de más egyebet nem tudnak tenni veletek. Most pedig ezt mondom: adjátok életeteket tanúságtételül az igazságért, és Én örök jutalommal fizetek meg nektek.
Drága gyermekeim! Eljött a szétválasztás ideje. Kinek-kinek saját magára van bízva, hogy milyen döntést hoz. Igazodjatok az Evangéliumhoz, és akkor jobbomra foglak titeket állítani az ítélet napján. Erre áldalak meg benneteket, kedves gyermekeim, Szívem mérhetetlen, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mk 7, 13: „Isten szava”
http://jezusuzenete.hu/
Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei minden embernek , az egész világnak szólnak.
Mária Julianna 1983. augusztus 7. vasárnap reggel óta kap folyamatosan kinyilatkoztatásokat:
„ A szentmisék után Jézus segít visszaemlékezni az általa adott üzenetekre, amelyeket többnyire a szertartás után tudok leírni.”
Értelmi üzeneteket kap:
„hangot ugyanis nem hallok. Minden az agyamban játszódik le.”
Mária Julianna református családban született, s szülei csak nagyon ritkán vitték templomba. Mivel az 1950-es években volt gyermek, így titokban járt hittanra, s így is konfirmált. Nagymamája segítette Isten felé vezető útjában a legtöbbet. Nagypénteken étlen-szomjan böjtölt, és rendszerint végigsírta a szertartást a kis Mária Julianna. 22 évesen ment férjhez, és 30 évesen világra hozta egyetlen gyermeküket. Mária Julianna és kisfia sokat betegeskedtek. Férje, aki nem gyakorolta vallását, 14 évi házasság után elvált tőle s Mária Julianna egyedül nevelte tovább gyermekét. Később belső indíttatásra hitoktatói tanfolyamot végez, majd éveken át oktatja tanítványait, akik 8-10 éves gyerekek voltak. Azóta minden nap jár misére, s szentáldozáshoz járul. Havonta vagy gyakrabban gyón.
„Istenben találom minden örömömet, és Őbenne szeretem gyermekemet, akivel megajándékozott.”
forrás: www.jezusuzenete.hu
Mária Julianna lelki naplója – I-XV. kötet
2018. január 5. Szentségimádáson az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim!
Az óra itt van. Készüljetek! Soha nem látott világégés előestéjén álltok. Ezért azt mondom nektek: minden itt marad. Ne törjétek magatokat világi kincsek, értékek után! Egyedül a lelketeket készítsétek! Ezt kértem: legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok! Szüntelen imádkozzatok! Tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Bízzatok irgalmamban! Papom által Én oldozlak fel benneteket bűneitek bilincseiből, amellyel a sátán kötözött meg. Kiszabadítalak benneteket bűnös kapcsolataitokból. Megtisztítalak titeket értetek kiontott Véremmel. De csak akkor tudom megtenni, ha együttműködtök kegyelmemmel. Ellene mondotok a sátán minden kísértésének. Lelketeket megtisztítva, Szentségeimhez járultok. Tiszta szívetekbe akarok térni. Azért, hogy Én legyek életetek központja és irányítója. Akkor megváltoztatom életeteket. Szentekké formállak benneteket. Célt és értelmet adok életeteknek. Ne féljetek ettől a változástól! Én csak attól fosztalak meg benneteket, ami a károtokra van. De mindazt megadom, ami a javatokat szolgálja, örök üdvösségetekre válik. Elsősorban szeressétek Istent úgy, hogy teljesítitek törvényeit. Szeressétek felebarátaitokat, mint magatokat. Bocsássatok meg szívből egymásnak! Mindaz, aki tettekre váltja szavaimat, befogadja az Én békémet és megtelik szíve örömmel.
Gyermekeim! Kérve kérlek benneteket! Váltsátok tettekre üzeneteimet! Az idő egyre fogy. Minden a ti üdvösségeteket szolgálja. Azt akarom, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! A döntés a ti kezetekben van. Mindent tudtul adtam nektek. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1 Tim 4, 1. 5: „A Lélek világosan állítja” „Isten tanítása”
„Drága gyermekeim! Szívem vágyik arra, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! De ti gyermekeim, hátat fordítotok Nekem. Nem olvassátok üzeneteimet és nem fogadjátok meg figyelmeztetéseimet. A magatok útján jártok, ami az örök sötétségre, a pokolra visz. Ha nem tértek meg Hozzám, örökre meg lesztek fosztva Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, Isteni Üdvözítőtöktől. A sátán lesz az uratok, akitől örökre szenvedni fogtok.
Gyermekeim! Jöjjetek Hozzám, amíg még lehet! Csak addig tudtok változtatni az életeteken, amíg ezen a Földön éltek. Ha már kimentetek porsátor testetekből, örökre úgy maradtok, amilyenek halálotok pillanatában voltatok. Ezért kértem: legyetek szentek! Éljetek szüntelen készenlétben, mint az okos szüzek, akiknek volt olaj a lámpásukban, és amikor megérkezett a Vőlegény, bementek Vele a menyegzőre. Ők azok, akik a kegyelem állapotában voltak, vagyis életszentségben éltek.
Gyermekeim! Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Van szemetek, hogy lássatok. Ne legyetek vakok! Van fületek, hogy halljatok. Ne legyetek süketek! Minden kegyelmet megadok, hogy eljussatok az életszentségre, ami életközösség, személyes kapcsolat Velem, Megváltó Istenetekkel. Papjaim által várlak titeket a gyóntatószékbe, ahol feloldozást nyerhettek bűneitek alól. Megszabadultok terhetektől, és tiszta lappal kezdhetitek életeteket Előttem újra. Ha szívből megbánjátok és jóváteszitek bűneiteket, megbocsátom, sőt el is felejtem. Kérve kérlek benneteket, jöjjetek Hozzám! Egyétek Testemet és igyátok Véremet! Vágyom betérni hótiszta lelketekbe, hogy felvértezzelek benneteket a sátán támadásai ellen! Én legyek védő pajzsotok, hogy győzelmet arassatok a sátán felett! De előbb saját magatok felett kell győzelmet aratnotok. Ezt kértem tőletek: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is.
Gyermekeim! Ne legyetek süketek üzeneteimre! Fogadjátok meg szavaimat, és váltsátok tettekre!
Gyermekeim! Csak egy Mennyország van, de azt ne a Földön keressétek! A Mennyország Én Magam vagyok, Aki átformálom életeteket, ha a szívetekbe fogadtok, és átadjátok Nekem. Ha Én leszek Üdvözítő Istenetek, akkor a Mennyország bennetek és köztetek lesz. Odaát pedig kiteljesedik. Minden itt kezdődik: a Menny és a pokol, az üdvösség és a kárhozat. Ti választjátok meg örök helyeteket. Ha megtartjátok törvényeimet, és szeretetben éltek mindenkivel, akkor Én a szeretet Istene lakom bennetek, és elvezetlek az örök életre. De ha hátat fordítotok Nekem, és nem éltek törvényeim szerint, akkor kiszolgáltatjátok magatokat ellenfelemnek, aki védelmem nélkül könnyen legyőz benneteket, és az örök kárhozatba taszít.
Gyermekeim! Ma még ti választhattok, de nem tudjátok, mit hoz a holnap. Lehet, hogy akkor már lejár az idő, és meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Magatokkal hozzátok cselekedeteiteket, és azok szerint lesztek megítélve. Ha jók voltatok, örök jutalmat kaptok. Ha rosszak, akkor az örök büntetésre mentek. Előttem tisztán fogjátok látni, mit érdemeltek. Fogadjátok meg szavam! A ma még a tiétek. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Leborulva áldalak és imádlak Téged, ó szentek Szentje, Aki itt maradtál köztünk, és jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Vágyva vágyom Hozzád Uram, hogy színről színre lássalak, és örökké imádjalak! Elvegyüljek szentjeid és szent angyalaid végeláthatatlan, milliárdnyi seregében! Ó, Uram! Te, Aki Emberré lettél azért, hogy bűneinket Magadra véve, rettenetes kínhalált szenvedj értünk a keresztfán. Megnyitva ezzel országod kapuját. Drága Szent Véreddel lemostad bűneinket és örök életet szereztél nekünk. Ó, Jézus, Üdvözítő Urunk! Nincs szó arra, hogy méltóképpen dicsőítsünk Téged, és hálát adjunk Neked. Fogadd el életemet! Teljességgel átadom Neked. Tégy velem, amit akarsz! Bármit elfogadok. Csak egy vágyam van: az, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet! Mindig felismerjem, és tettekre váltsam szent akaratodat!
Jézusom! Mindig a nyomodban akarok járni! Csak Téged akarlak látni! Soha nem akarom levenni a tekintetemet Rólad! Te vagy példaképem Uram, Istenem, Megváltóm. Kérlek, emelj Magadhoz, mert már haldoklom a vágytól, hogy Veled legyek örökkön örökké! Téged szeresselek, imádjalak, dicsőítselek és hálát adjak Neked! Jöjj el értem, vigyél Magadhoz engem, a Te hűséges kis szolgálólányodat. Ámen.”
Szentírási megerősítés: Márk 4, 11: „(Jézus) Ezt felelte nekik: Megkaptátok az Isten országa titkát…”
„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Már nem sokáig maradok köztetek. El fognak venni tőletek. Először az üldözés által, aztán a megsemmisítés jogán. De a rejtekben mindig köztetek és veletek maradok.
Csak egyet kérek tőletek: legyetek mindig engedelmesek Nekem, kérjétek, hogy fölismerjétek és megtegyétek akaratomat! Mindezt lángoló szeretettel tegyétek, mert így van örök értéke. Ne kutassátok a jövőt, beteljesítem minden szavamat a maga idejében. Legyen elég az, hogy veletek vagyok és maradok életetek minden napján. Vezetlek, óvlak, fogom a kezeteket, beborítalak benneteket drága, Szent Véremmel, végül az örök üdvösséget adom nektek. Hívjátok segítségül mindig Édesanyámat! Általa a legrövidebb úton jut el Hozzám minden lélek.
Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 1Tessz 2, 13: „Isten szava”
2018. január 16. Itthon az Úr Jézus…
Szentírási megerősítések: Mt 27, 50: „Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”
„Drága gyermekeim! A keresztről beszélek hozzátok. Kislányom, Én indítottalak, hogy kinyisd a Szentírást, Én mondtam, hogy hol nyisd ki és Én adtam eléd az imént felolvasott szavakat. Egyházam ugyanazt a kálváriát járja be, amit Én kétezer évvel ezelőtt. Egyházam a megdicsőülés felé halad, de előtte meg kell tisztulnia. Előtte föl kell mennie a Golgotára, a Keresztfára, kínhalált kell szenvednie, hogy bűneiből megtisztulva feltámadjon és megdicsőüljön. Az Egyház Én magam vagyok. Ami most történik, az Velem ismétlődik meg misztikusan, Aki a világ végezetéig szenvedek az Egyház tagjainak bűneiért. Mert amikor az Egyházban valaki vétkezik, akkor egy gennyes seb keletkezik misztikus testén. Egyházam most csupa seb és az agóniáját járja. Minden egyes tagjának bűnéért Én szenvedek rettenetes kínokat és Engem ölnek meg, feszítenek keresztre nap, mint nap, percről percre, amikor súlyos, halálos bűnt követnek el.
Drága gyermekeim! A pokol összes ördöge ki van engedve. A bűnös emberek a bűneikkel engedték ki őket. Azzal, hogy engedelmeskedtek ellenfelem kísértésének, beleegyeztek a bűnbe és elkövették azokat. De nem lesz ez így mindig. Ellenfelem kikérte Egyházamat, hogy megsemmisítse. Az ideje hamarosan lejár. Nemsokára újra meg lesz láncolva és a pokol fenekére lesz taszítva. Azután dicsőül meg Egyházam, az ezer éves béke uralmában. De addig is sokat kell imádkoznotok a lelkek megmentéséért, mert rengeteg ember tart a szakadék felé, amely, ha elnyeli őket, soha többé nem lesz számukra szabadulás.
Ti, kicsi gyermekeim, akik követtek Engem a keresztúton, az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, hamarosan nagy jutalomban részesültök. Adjatok hálát azért, hogy meghallottátok hívó hangomat és igennel válaszoltatok rá. Adjatok hálát érte, hogy ott lehettek, ahol vagytok. Nagyon kérlek titeket: életetek legfontosabb küldetésének és feladatának tartsátok a lélekmentést. Beszéljetek Rólam, hirdessétek az Evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Mentsétek meg a lelkeket szenvedéseitek türelmes elviselésével, amelyet az Én kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve ajánljatok fel az Örök Atyának irgalomért, és fogadjátok el az áldozatokat, amelyeket még küldök és megengedek, hogy minél több léleknek legyetek a Mennyben égi szülői.
Gyermekeim! Az idő hamar lezárul. Most meneteltek ennek a korszaknak a lezárása felé, amikor az elemek megolvadnak, és az egek nagy robajjal felbomlanak. A világ egy hatalmas atomháború előestéjén áll. Az ember most fogja kipusztítani önmagát és az egész bolygót. De csodát fogok tenni, és nem engedem, hogy minden teljesen megsemmisüljön. Viszont az emberiség 2/3-a el fog pusztulni. Az 1/3 megmarad hírmondónak, és azért, hogy utána elszaporodjon.
Gyermekeim! Vegyétek nagy kitüntetésnek, hogy szólok hozzátok! Örüljetek annak, hogy megadom számotokra a tisztánlátás kegyelmét, és útmutatást adok, hogy mikor mit kell tennetek. Fogadjátok meg intéseimet, figyelmeztetéseimet, amelyet azért adok, hogy elkerüljétek a kárhozatot és más lelkeket is mentsetek meg tőle.
Gyermekeim! Az idő rövid. Hamar lezárul ez a korszak. Ellenfelem csodákat tesz, hogy elhitesse veletek hazugságait. Aki nem hisz neki, és Bennem bízik, csak az menekül meg.
Higgyetek szavaimnak, amelyek hamarosan beteljesülnek. Szeressetek Engem lángolóan, és Én megadom szívetekbe a békét, a derűt, a boldogságot és a szeretetet. Reményt öntök a lelketekbe, hogy mindig csak Bennem reméljetek, és akkor soha sem fogtok csalódni. Fogadjátok megerősítő áldásomat a jövő nehézségeire, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Mt 17, 5: „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”
2018. január 10. Itthon az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim! A szívetekben élek, vigyázok rátok és végtelenül szeretlek titeket. Szívem szeretete kiárad rajtatok keresztül minden teremtményre, akikkel csak találkoztok, mert nem ti szerettek, hanem Én szeretek általatok. Aki tiszta szívvel fogad Engem a lelkébe, teljesen eggyé válik Velem, megsemmisül Bennem, mint parányi vízcsepp a hatalmas Szeretetóceánban. Amikor pedig eljut a felismerésre, örömittasan kiáltja, amit apostolom leírt: „Élek pedig többé már nem én, hanem a Krisztus él bennem.” Igen, gyermekeim: mindnyájatoknak el kell jutni erre a felismerésre. Azáltal, hogy megtisztultatok a bűntől, feloldozást nyertetek és tiszta lelketekbe fogadtok Engem, az élő Istenembert, Megváltótokat, hogy teljesen átalakuljatok Belém. Megvalósuljon ez a csodálatos csere, amikor nem ti éltek már, hanem Én élek bennetek. Én, Aki betöltöm lelketek-szívetek minden zugát, minden gondolatotokat, egész értelmeteket. Átengeditek Nekem lelketeket-testeteket, hogy Én cselekedjek általatok és Én működjek bennetek. Itt kezdődik el Velem egyesült életetek. Amikor átadjátok életeteket Nekem, akkor léptek be igazán Megváltásom hatalmas művébe, mert a ti döntésetek nélkül nem tudlak titeket üdvözíteni. De mihelyst meghoztátok ezt az örvendetes döntést Mellettem, felszabadultok a bűn rabsága alól, kiteljesedtek Bennem, és isteni életetek lesz Énbennem, ami azt jelenti, hogy már élitek ezen a Földön örök, boldog életeteket. Ezt úgy kell értenetek, hogy ha ebben az állapotban érne benneteket a testi halál, a lelketek mihelyst kirepül porsátor testetekből, egy örökkévalóságon át folytatja Bennem megkezdett örök életét.
Gyermekeim! Ez egy csodálatos csere, ami csak a Szentlélek által valósul meg a ti nyitottságotok, odaadottságotok által, amikor befogadtok Engem, a köztetek maradt kenyér és bor színében elrejtező, valóságos Istent és valóságos Embert. A Szent Színek alatt feltámadott Személyemet közlöm veletek és adom nektek.
Drága kicsinyeim! Azt akarom, hogy Bennem éljetek már ezen a Földön, és amit itt megkezdetek, az örökkön-örökké folytatódjon. Azt kívánom, hogy állandó, személyes kapcsolatban legyetek Velem. Sokkal közelebbi kapcsolatban, mint gyermek az anyjával, hitves a hitvestársával, szülő a gyermekével. Mert, kicsinyeim, ezen a Földön egyedül Én vagyok és maradok a tietek örökké. A legszorosabb kapcsolat a Teremtő és a teremtmény között van, mert Isten az Ő végtelen szeretetéből alkotta meg az embert. Az Ő csodálatos, mindeneket felülmúló, tiszta, önzetlen szeretetéből fogan minden gyermek, akibe már fogantatása pillanatában Isten a saját Lelkét leheli bele. Akkor alkotja meg őt, az anyaméh rejtekében, ami magában foglalja a születendő személy jellemvonásait, képességeit, természetét, egész életét, amelyet csak az élete végén fog meglátni az adott személy és a környezete. Olyan csodálatos ez, mint amikor a magból kifejlődik a virág: előbb a szár, a levél, aztán a szirmok, és csodálatos illatában pompázik. Minden ember csak akkor nyerheti el a tökéletességet, ha teljességgel azonosul teremtő Istenével, átengedi magát, egész életét Neki, hogy a Teremtő formálja, és teljességgel Magába alakítsa. Szent Pál leírta: „a mi Istenünk emésztő tűz”. Isten végtelen szeretete emésztő tűz, amely magába alakít mindent, mintegy magába olvasztja a teremtményt. Megengedi az embernek, hogy megtapasztalja a bűnt, a rosszat, a szenvedést, és amikor Hozzá kiált, kivezeti őt a pusztába, a lelkére beszél, mint szerelmes Jegyes, meghívja, megtisztítja, boldoggá teszi és a Szívébe zárja. A Szentáldozás révén beemeli Isteni Jelenlétébe.
Gyermekeim! Ez olyan, mint egy elválaszthatatlan örök egység, amit csak a vízcsepp és az óceán egyesülése szemléltet a legtökéletesebben.
Drága kicsinyeim, Véremen megváltott gyermekeim! Arra szomjazom, hogy minden ember átalakuljon Belém! Féltékenyen szerető Isten vagyok. Nem engedlek át titeket másnak, mert az a más a sátán, ami örökre meg akar fosztani titeket Tőlem, a végtelen Szeretettől és Boldogságtól. Ezért vittem fel bűneiteket a keresztfára, ezért fizettem értetek rettenetes váltságdíjat, mert olyan lángolóan és forrón szerettelek benneteket akkor is és most is, hogy kimondtam: „azt akarom, hogy minden ember üdvözüljön.”
Gyermekeim! Jöjjetek Hozzám! Merítsetek ebből a végtelen kegyelemkiáradásból, az Én Megváltásom örök gyümölcseiből, amelyet szentségeim által ajándékozok nektek! Jöjjetek Hozzám a gyóntatószékbe, teremjétek a bűnbánat gyümölcsét, és Én megszabadítalak titeket bűneitek terhétől. Feloldozlak titeket a sátán rabságából, és elvezetlek örök dicsőségembe. Jöjjetek Hozzám, az örök élet Forrásához, vegyétek magatokhoz az erősek Kenyerét és Borát, erősödjetek meg lelketekben, mert ez az erő elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ellene mondjatok a kísértéseknek, és lábatokkal tapossatok a kígyó fején. Ez az Erő Én Magam vagyok, Aki által szüzek, szentek, harcosok és vértanúk teremnek.
Kicsinyeim! Ezt jelentik a szentségek, ez az Én örök és végleges meghívásom minden lélek felé és csak akkor leszek boldog, ha beteljesítitek vágyamat, ha igent mondotok meghívásomra és megteszitek mindazt, amit ebben az üzenetben mondtam nektek. Mindazok, akik befogadnak Engem, és akaratomat tettekre váltják, kincset jelentenek az Én szememben, de a világ emberei előtt is, mert felfedezik bennük a jóságot, a szeretetet, a békét, és azt az isteni gazdagságot, amit a világ nem adhat.
Megáldalak titeket végtelen, forró, lángoló szeretetemmel, Szívem minden csodálatos gyönyörűségével, melyeket ezen áldás által közölni akarok veletek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítés: Mk 8, 32: „Jézus egészen nyíltan megmondta”
Nyomtatás
2018. január 9. Itthon az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim! Higgyetek üzeneteimben és vegyétek komolyan minden szavamat! A haladék lejár, már nagyon kevés az idő. Tegyétek meg mindazt, amit mondok nektek, mert mindenki arról ad számot, hogy mennyiben váltotta tettekre tanításomat. Készítsétek a lelketeket, mert hirtelen fog lecsapni mindazokra, akik süketek szavaim meghallására és vakok az események meglátására. Pedig ha figyelnének a jelekre és kérnék a Szentlélektől a tisztánlátás kegyelmét, nagyon sokan megtérhetnének, még úgy is, hogy nem olvassák üzeneteimet és nem ismerik a Szentírást, mert ezek a nagy, soha nem látott természeti katasztrófák mind intő és sürgető jelek arra, hogy az emberek elgondolkozzanak azon, hogy az életük véges, és mi lesz azután. Ha ezt tudomásul vennék, mind megtérnének Hozzám, hogy ne bántsanak meg többé, és ezzel biztosítsák lelkük üdvösségét.
Drága gyermekeim! Minden nap adjatok hálát azért, hogy az Általam alapított katolikus, egyetemes Egyház tagjai vagytok, akik megélitek hiteteket és tettekre váltjátok tanításomat. Én minden bajtól megóvlak benneteket. Csak az történhet meg, amit Én megengedek. Kézen fogva vezetlek titeket, hogy elkerüljétek ellenfelem csapdáit. Szent angyalaimat küldöm, hogy őrizzenek benneteket, hogy el ne essetek az úton. Ha mégis megengedek apró gyarlóságokat, az kizárólag azért van, hogy el ne bízzátok magatokat. Az életszentség csak úgy érhető el mindenki számára, ha önmagát megtagadva küzd minden kísértés és bűn ellen. Megragadja tanításomat, mint egy kardot, és erős hitével állandóan harcol a sátánnal, aki el akarja buktatni. A szentek mind bátor harcosok, és kivétel nélkül vértanúk. Van, aki a fehér vértanúság pálmáját kapja Tőlem, van, aki a pirosat. Odaát nem teszek különbséget, mert nem az ember választja meg sorsát, hisz azt Tőlem kapja. Nektek csak egy adatott: a szabad akarat és az ebből következő döntés joga. Ezért erről az egyről ítéllek meg benneteket. Előttem a puszta szándék is olyan, mintha már megtettétek volna. Legyen az jó, vagy rossz. Mert a beteljesítés az Én kegyelmem, de a szándék a ti döntésetek. Éppen ezért, kicsi gyermekeim, tanításom ismeretének fényében, amely lámpásként világít előttetek, döntsetek mindig a jó mellett, ami törvényeim megtartása. Szeressetek Engem mindenekfölött, a felebarátot pedig úgy, mint magatokat. Ezt hozzátok magatokkal az ítéletre. Ha ezt megtettétek, már átmentetek az ítéleten, az nem sújt titeket. Akkor ölelő karjaimba fogadlak benneteket, és örök jutalommal ajándékozlak meg. De jaj azoknak, akik megátalkodottak! Tiszteletben kell tartanom szabad akaratukat és át kell engednem őket annak, akit választottak maguknak, vagyis a sátánnak. Az ilyenekért imádkozzatok, de kerüljétek őket! Soha ne vállaljatok velük sorsközösséget! Az ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy egy közösségben legyenek veletek. Azért, mert megzavarnának titeket és akadályoznának a Felém vezető úton. Ezért mondom azt, amit tanítványaimnak is: ne is köszöntsétek őket, vagyis ne álljatok velük szóba. Határolódjatok el tőlük, mert bűneik fertőznek. Egyetlenegyet tehettek: imádkozzatok értük. Ezzel eleget tesztek kérésemnek és esélyt adtok nekik arra, hogy megmentsék lelküket, mert még több kegyelmet kapnak imáitokra.
Drága kicsinyeim! Szívemet boldoggá teszitek engedelmességetekkel és Irántam való lángoló szeretetetekkel. Megáldalak titeket megerősítő áldásommal ebben a kaotikus szellemi zűrzavarban vonagló világban, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”
2018. január 8. Itthon az Úr Jézus…
„Drága Gyermekeim! Ne nyugtalankodjatok, ha nem értetek meg azonnal mindent. Hagyatkozzatok teljesen Rám mindig, mindenben, mert nem az számít, hogy értitek-e, vagy ismeritek-e a jövőt és a jelen eseményeit, egyedül csak az, hogy mindig igennel válaszoljatok isteni akaratomra. Nem baj, ha nem ismeritek a jövőt. Amit nem tudatok veletek, azért is adjatok hálát. Azért nem tudatom, mert ez válik a javatokra. Nektek is azt mondom, amit apostolaimnak: sok mindent tudnék még mondani, de nem tudnátok elviselni. Elég a mának a maga baja, a holnap majd gondoskodik magáról. Elég nektek az adott pillanat szenvedése és nyomorúsága. Nem kell tetézni fájdalmaitokat a jövő tudásával. A jövő nagyon nyomorúságos és sok szenvedést hordoz magában. Ezért jobb, ha nem ismeritek részletesen, hogy mikor mi következik. Legyetek teljes bizalommal Felém! Ne akarjatok többet tudni, mint amit tudatok veletek. Higgyétek, hogy mindazt megadom nektek, ami a javatokra válik, és mindattól megóvlak, ami nem válna az üdvösségetekre.
Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Virrasszatok, és mindig imádkozzatok! Legyetek állandó párbeszédben, személyes kapcsolatban Velem, Megváltó Istenetekkel, mert csak így vagytok biztonságban! Ellenfelem, a sátán minden emberre kivetette a hálót, csapdákat helyezett lába elé, hogy elejtse, mint egy vadat, elveszejtse és az örök kárhozatba taszítsa. Mindenki úgy esik kísértésbe, hogy a kívánsága vonzza. Ezért azt kérem tőletek, hogy semmire se vágyakozzatok, csak egyedül törvényeim megtartására. Azt kérjétek, hogy mindenkor fölismerjétek és teljesítsétek akaratomat. Kérjétek Tőlem mély alázattal és forró szeretettel a tisztánlátást, amit megadok nektek. Ha így éltek, nem tud tőrbe csalni a sátán, megtelik szívetek az Én békémmel, amit a világ nem adhat, és a lelketek csordultig lesz az Isten szeretetével, amely kiárad embertársaitokra is.
Gyermekeim! Éljetek úgy, mintha már ma meg kellene állnotok Szent Színem előtt, de dolgozzatok úgy, mintha örökké itt kellene élnetek. Akkor nagy nyugalom és derű lesz osztályrészetek.
Arra választottalak ki titeket, hogy szentté tegyelek, teljesen képmásommá alakítsalak át, Én éljek és működjek általatok. Ezért életetek minden pillanatában, minden helyzetben adjátok át magatokat teljesen Nekem. Kérjétek mindig a tisztánlátást, és azt, hogy Én döntsek általatok.
Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, végtelen, mindenható szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Gal 2, 20: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”